Belföld

Ezrek Nyirő temetés nélküli újratemetésén

Mintegy kétezer megemlékező gyűlt össze a székelyudvarhelyi papkertbe, a Nyirő József újratemetésére meghirdetett rendezvényre. Kövér László, az országgyűlés elnöke is a helyszínre érkezett.

A megjelentek többsége már értesült arról, hogy a szervezők csak ökumenikus áhitat keretében kívánnak emlékezni Nyírő Józsefre, a hamvak eltemetése nem történik meg. Szász Jenő, a szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, a hamvakat ugyan nem temetik el, de a Nyirő Józsefre való megemlékezést megtartják. Ennek részeként különböző magyar vidékek előadói búcsúznak az írótól, és beszédet mondanak a Nyirő József élete meghatározó helyszíneinek a szónokai is. A helyszínre érkezett Kövér László, az országgyűlés elnöke is.

A szervezők közleménye Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert tette felelőssé amiatt, hogy az elhibázott iktatószámú temetkezési igazolás helyett nem bocsátott ki újabb, immár formailag hibátlan igazolást.

Vasárnap reggel a polgármester is közleményt bocsátott ki, amelyben tudatta, a hivatal által kibocsátott temetkezési okmány minden vonatkozásban megfelel minden követelménynek. “Az okmányt kibocsátó és aláíró Bunta Levente minden felelősséget vállal az igazolás törvényességéért” – áll a közleményben. Bunta sajnálatosnak tartotta, hogy a politika durván beleavatkozott Nyirő végakaratának a teljesítésébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik