Belföld

Nyirő-újratemetés: üres urnát nyitott fel a rendőrség

Üres urna volt a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjában, amelyet szombat délután a román rendőrség felnyitott.

A kommunikációs vezető tájékoztatása szerint az üres urna utaztatása “egy figyelemfelkeltő gesztus volt.” Hozzátette: arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nem illik hajtóvadászatot folytatni emberi hamvak után Romániában. Lukács Csaba úgy fogalmazott: Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni, hanem az emberek szívében.

A román rendőrség szombat délután tartóztatta fel Korondon Lukácsot és a vele együtt utazó Kovács Tamás fotóriportert, akik taxival utaztak a marosvásárhelyi repülőtérről Székelyudvarhelyre. Ellenőrizték a taxis és a két utas személyazonossági iratait, majd azt kérték, hogy nyissák fel a kocsi csomagtartóját, mert meg akarják nézni a csomagokat. Ezt Lukács Csaba megtagadta, ezért a rendőrök közölték, hogy kábítószer-csempészet gyanúja miatt bekísérik a rendőrségre, s ott megvárják a csomagok átvizsgálásához szükséges hivatalos engedélyt. Ez meg is jött a román főügyésztől, ezután kutatták át, és találtálk meg nála az üres urnát. Végül kihallgatták majd kora este, öt és fél óra veszteglés után elengedték.

Az újratemetés kommunikációs vezetője, Lukács Csaba pénteki sajtóértekezletén közölte: Nyirő József földi maradványait a kegyeleti szempontok messzemenő figyelembe vételével kedden elhamvasztották. Hozzátette: mivel az emberi hamvak szállításához Romániában nem kell halotti útlevél, nincs akadálya Nyirő József hazaszállításának.

A külföldi emigrációban elhunyt Nyirő József erdélyi író újratemetési szertartására a tervek szerint vasárnap kerül sor a székelyudvarhelyi papkertben a Magyar Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezésében. A román hatóságok több ízben jelezték, hogy Nyirő 1940 és 1945 közötti politikai szerepvállalása miatt nem értenek egyet az író székelyudvarhelyi nyilvános újratemetésével.

Hargita megye prefektusa ugyanakkor bejelentette, hogy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal felfüggesztették Nyirő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét. A prefektúra megtámadta az engedélyt a közigazgatási bíróságon. A prefektus, azaz a közigazgatási törvényesség ellenőrzésére hivatott kormánymegbízott kijelentette, hogy a prefektúra felfüggesztettnek tekinti az engedélyt, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről.

Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter korábban kijelentette: léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik