Belföld

Szétkergetné Orbán elitcsapatát az MSZP

tek ( Terrorelhárítási Központ )
tek ( Terrorelhárítási Központ )

A szocialisták megszüntetnék a Terrorelhárítási Központot és visszaállítanák a szolgálati nyugdíjakat.

A többi között azért kell felszámolni az Orbán-kormány egyik első intézkedésével 2010. szeptemberében létrehozott Terrorelhárítási Központot, hogy helyreállítsák a rendőrség egységét – mondta el pénteki sajtótájékoztatóján az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Harangozó Tamás szerint – ha más formában, a társadalom igazságérzetéhez és a költségvetési lehetőségekhez igazodva is, de – szükségesnek tartják az év elején megszűnt szolgálati nyugdíjak visszaállítását.

A szocialisták nagyjából ötszáz vétlen rendőrt juttatnának kéthavi fizetésüknek megfelelő egyszeri kárpótláshoz, aki a 2006. őszi zavargások idején szolgálatteljesítés közben sérült meg. Másfél éve már benyújtották ezt az indítványt, ám a fideszes többség tárgysorozatba sem vette.

Kemény kézzel

Az erőszakos, élet elleni bűncselekményeket nagyobb szigorral üldöznék, a kisebb súlyú bűntettek egyszeri elkövetőinél viszont az elterelést alkalmaznák a szocialisták. A büntetés elengedését is lehetővé tennék, ha az elkövető jóváteszi az okozott kárt és a sértett ebbe beleegyezik – mondta Bárándy Gergely országgyűlési képviselő.

Az új Büntető törvénykönyvhöz benyújtott módosító javaslatok között szerepel az is, hogy súlyosabban büntessék az állatkínzást, illetve az, amely visszahozná a részben felfüggesztett szabadságvesztés lehetőségét.

Nono!

A Fidesz szóvivője szerint aki a Terrorelhárítási Központ (TEK) megszüntetését kéri a kormánytól, az a magyar emberek biztonságát teszi kockára.

A TEK számtalan bel- és külföldi akcióban bizonyította szakmai tudását, rátermettségét, külföldön elrabolt túszokat hozott haza. Ha ez a teljesítmény a szocialistáknak semmit sem ér, azt őszintén sajnáljuk – tette hozzá Selmeczi Gabriella.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik