Belföld

Orbán elkérte Lázárt a vásárhelyiektől

Tüntetők várták a Lázár-Orbán párost a hódmezővásárhelyi városháza előtt. A meglepett politikusok a díszteremben már egymás hátát lapogatták.

A miniszterelnököt jobbikos illetve a Szolidaritás Mozgalomhoz tartozó tüntetők várták a Kossuth téren. A két tábort kordon választotta el egymástól, de szemmel láthatóan sokkal jobban érdekelte mindkét tábort Orbán Viktor konvoja, mint egymás szidalmazása.

Amikor végre megérkezett a helyi polgármester, illetve az ő „kikérésére” érkező miniszterelnök, a mintegy 80-100 fős tömeg sípolni, kiabálni kezdett, illetve szidalmakat szórtak a politikusok felé. Lázár megállt egy pillanatra, de miután a kiabálás felerősödött, inkább eltűnt a városháza bejárata mögött. Orbán is sietős léptekkel hagyta ott a haragos tömeget, amely többek között az „Orbán takarodj” rigmust skandálta.

Lázár János azzal kezdte beszédét a díszteremben, hogy Hódmezővásárhely a rendszerváltás győztese. Visszapillantott az elmúlt 22 évre, amely az alföldi város életében két erőskezű vezetőről, Rapcsák Andrásról és róla szólt. Kétségtelen, Vásárhely a jobboldal erős bástyája volt a baloldali kormányok regnálása alatt is, így olyan politikai örökséget visz magával, mely sokat jelent a miniszterelnök számára is.

A miniszterelnök először arról beszélt, hogy 2010-ben Magyarország Európa beteg embere volt, rosszabb állapotban volt az államháztartás, mint Görögországban. Kifejtette, hogy 2 millió 600 ezer ember tartott el 10 millió állampolgárt, de ennek vége, 2014-re 5 millió polgárnak kell dolgoznia.

Ezután szó szerint kikérte a vásárhelyiektől Lázár Jánost, aki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz június 1-től. Megígérte, hogy nem csinál „pesti politikust” Lázárból. Hozott is a miniszterelnök, nem csak vitt. Megígérte például, hogy újjáélesztik a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi mezőgazdasági karát, valamint rövidesen elindul a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos, amely lényegében összeköti a két város agglomerációját.

Orbán beszédét a “Hajrá Magyarország, hajrá Vásárhely!” buzdítással fejezte be, ám Lázár újra magához ragadta a szót. Azzal fejezte be a rendkívüli képviselőtestületi ülést, hogy Magyarországot két éve olyan állapotban vették át, mint annak idején a 20-as években Bethlen-kormány a háborútól, forradalmaktól megviselt, feldarabolt hazát.

Lázárnak 30 napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget, vagyis, hogy lemondjon a polgármesterségről, ami után valószínűleg a nyár végén új polgármestert választanak Hódmezővásárhelyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik