Belföld

Medgyessy kirúgná Matolcsyt

A volt kormányfő szerint ma is demokrácia van Magyarországon, de ez bizonyos értelemben korlátozott demokrácia - erről a volt kormányfő a Magyar Hírlapnak adott, pénteken megjelent interjújában beszélt.

“Korlátozott a kétharmados többség által, amely nem tudott kellő önfegyelmet gyakorolni abban, hogy ne akarjon minden pozíciót elfoglalni”” – fogalmazott.

A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy az egyfordulós választás miatt gyorsabban meg kell találniuk a közös nevezőt a kormányzattal szemben protestálóknak. Úgy fogalmazott: „hamarabb meg kell egyezniük egy minimumban, amely személyek, programok, irányzatok összhangját kell jelentse”. Medgyessy Péter szerint az orbáni politika kritikája nem elég ahhoz, hogy önmagában összekössön különböző mozgalmakat.

A volt kormányfő arról is beszélt, hogy utódja, Gyurcsány Ferenc a baloldalnak is ártott azzal, hogy nem mondott le 2006 kora őszén a kormányfői posztról.

Medgyessy Orbán Viktor helyében menesztené a kormányból Matolcsy Györgyöt, mert “egészen egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikája nem vált be””. Áder Jánossal kapcsolatban ugyanakkor azt mondta: meg kell adni neki az esélyt, hogy bebizonyítsa, lehet jó köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik