Belföld

Orbán kikéri magának

orbán-autó (orbán viktor)
orbán-autó (orbán viktor)

Másfél tucatnyi tüntető fogadta a Csongrád megyei városba érkező kormányfőt. A miniszterelnök Lázár Jánosért jött, és viszi is magával.

A Szolidaritás szimpatizánsai pfújolással, füttyel és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tiltakoztak Orbán Viktor és kormánya politikája ellen pénteken a hódmezővásárhelyi városháza előtt. Tőlük nem messze a Jobbik néhány híve is ott volt, ugyanezért. A rendőrök kordonnal választották el egymástól a két csoportot.

Incidens nem történt, az egyenruhásoknak nem kellett közbeavatkozniuk. A miniszterelnök és a város polgármestere, Lázár János mosollyal és integetéssel nyugtázta a tüntetést – jelentette a Hír24 helyszíni tudósítója.

Orbán a hódmezővásárhelyi képviselő-testület rendkívüli ülésén úgy fogalmazott, szeretné kölcsönkérni a város polgármesterét – aki egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője -, “mert volna itt egy kis munka”. Mint arról a Hír24 már beszámolt, Lázár júniustól a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként folytatja munkáját, így meg kell válnia a polgármesteri széktől.

A miniszterelnök Lázárért cserébe több beruházást is ígért: “villamosszerű vasúttal” kötik össze Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát, épül egy elkerülő út, felújítják a laktanyát, továbbá megizmosítják a Szegedi Egyetem helyi főiskolai karát.

Kormánya elmúlt két évéről szólva azt mondta: két éve még “Európa legbetegebb embere” volt Magyarország, ezért az volt a feladat, hogy visszafordítsák az országot a görög útról. A tízmillió magyarból legalább ötmilliónak kell dolgoznia, és a ciklus végére az országot ki kell váltani a zálogból.

“El fogjuk érni, hogy Magyarország a saját lábán álljon, a hiteleink nagy részét vissza fogjuk fizetni, visszaadjuk a magyarok kezébe Magyarország sorsát, nem külföldi pénzügyi szervezetek, nem külföldi hatalmak fogják eldönteni, hogyan éljük és rendezzük be az életünket”.

Lázár János beszédében kijelentette: a törvényes határidőn belül lemond a polgármesterségről. Államtitkárként is vásárhelyi marad, sőt: a vidéki emberek embereként dolgozik majd a kabinetben. A Fidesz-KDNP egyébként valószínűleg Almási István alpolgármestert indítja a nyár végén esedékes időközi polgármester-választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik