Belföld

Leváltották az algyői alpolgármestert

Azonnali hatállyal visszavonta az algyői képviselő-testület Gonda János, fideszes alpolgármesteri megbízását - írja a delmagyar.hu.

Herczeg József polgármester arról tájékoztatta a lapot, hogy szerdán határoztak így, többségi döntéssel. A leváltás okáról nem nyilatkozott, mert zárt ülésen tárgyalták az ügyet – de azt megjegyezte, hogy amit az érintett erről mondott a szegedma.hu hírportálnak, „az köszönő viszonyban sincs az ülésen elhangzottakkal“. Herczeg emlékeztetett, Gondát az ő javaslatára választották meg alpolgármesternek, annak idején bízott abban,hogy „lendületesen bekapcsolódik a munkába“.

Gonda János a delmagyar.hu-nak azt mondta, jövő héten sajtótájékoztatót fog tartani erről. A szegedma.hu-nak arról beszélt, a döntésben közrejátszhatott, hogy ő idén januárban sajtótájékoztatón a polgármester vezetési stílusát okolta amiatt, hogy feljelentések érkeztek az önkormányzat ellen: a Mol területére behordott hulladék miatt, és azért, mert a község cége homokot vitt el a Tisza árteréből. Herczeg József erről azt mondta, egy esetben sem marasztalták el az önkormányzatot.

A 2010-es önkormányzati választásokon ellenfelek voltak: Herczeg József a voksok 42,21 százalékát megszerezve lett polgármester, Gonda János 39,37 százalékot kapott, de a képviselő-testületbe bekerült.

Az új alpolgármesterről a június 27-i ülésen döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik