Belföld

Felfüggesztették a dömösi polgármestert

Hat fegyelmi eljárást indított Dömös független polgármestere ellen a község képviselő-testülete, majd az eljárások lezárultáig egyhangú szavazással felfüggesztették a falu vezetőjének jogviszonyát - tájékoztatta a település jegyzője kedden az MTI-t.

Szabó Attila elmondta, a polgármester senkit nem jelölt ki a helyettesítésére és betegállományba vonult, másnak pedig nincs utalványozási joga az önkormányzatban. Ezért veszélybe kerülhet a 20 önkormányzati foglalkoztatott bérének és a segélyeknek a kifizetése az 1200 fős településen.

Dömösön a polgármester mellett hatfős testület működött, a tagok közül ketten lemondtak, a korábbi jelöltek közül a sorban következők nem vállalták a tisztséget, más személy pedig nem kapott szavazatot a 2010-es választásokon. A polgármesterrel együtt ötfős testületből négyen függetlenek.

A polgármester azt mondta: “a testület eljárása indulatból fakad. Eddig 11 fegyelmit indítottak ellenem és mindent megtesznek, hogy felállítsanak a székemből” – tette hozzá Novák Lajos, akit 2011 decemberében egyszer már felfüggesztett a testület, de a bíróság rövid időn belül visszahelyezte hivatalába. A polgármester most ügyvédjével azon gondolkodik, hogy érdemes-e újra bírósághoz fordulni, mert a képviselők a felfüggesztést bármikor megismételhetik.

Az utalványozási problémákkal kapcsolatban Novák Lajos kijelentette: “a testület felel a gazdálkodásért, a felfüggesztéssel felelős döntést hoztak. Ha a tettüket átgondolták, akkor a megoldás is ott van a fejükben”.

Mint hozzátette, korábban indítványozta, hogy oszlassa fel magát a testület, és ígéretet tett arra, hogy ebben az esetben ő nem indul újra, de javaslatát elvetették. “Ennél többet én nem tudok felajánlani, ezért csak akkor állok fel, ha velem együtt a képviselők is lemondanak” – mondta.

A dömösi képviselők egyike, Csonka József közölte, azért indítottak fegyelmiket a polgármester ellen, mert az rendszeresen nem tart üléseket vagy indoklás nélkül félbeszakítja azokat, polgármesteri munkájáról nem hajlandó beszámolni a testületnek és megakadályozza az ellene korábban indított fegyelmi eljárások lefolytatását.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott az MTI-nek elmondta: az utalványozásra vonatkozó írásos polgármesteri felhatalmazás nem pótolható. Ha a település vezetője senkit nem hatalmazott fel erre a kötelezettségvállalásra, akkor az önkormányzat nevében senki nem utalványozhat.

Ha az önkormányzat működése veszélybe kerül, a kormányhivatal konzultációt kezdeményezhet a polgármesterrel és a képviselő-testülettel. Ezt nehezíti jelenleg a polgármester felfüggesztése és betegállományba vonulása. A kormányhivatal másik lehetősége, hogy javasolja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszternek, kezdeményezze a kormánynál az alaptörvénnyel ellentétesen működő képviselő-testület feloszlatását – tette hozzá a kormánymegbízott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik