Elkészült az ország első felhasználóbarát, interaktív, a tudatos fogyasztói magatartást és vásárlást megcélzó kisfilmje. A kétperces vásárlási szituációk lehetséges végkimenetelét a néző határozza meg a nyolcvanas évek kedvelt “ha megvívsz a fekete lovaggal, lapozz a 324. oldalra” típusú szerepjátékos könyveinek stílusában. A fehérvári színészekkel – fő vásárlói szerepben Tűzkő Sándor – felvett, több elágazású, jelenetválasztós, fogyasztóvédelmi attitűdöket, magatartásformákat oktató anyag akár még osztályfőnöki órák vitaindító vezérfonala is lehet, hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. Az Echo Innovációs Műhely és a SZITI Szociális Egyesület fogyasztóvédelmi szakértők segítségével készítette el az önálló, helyes döntéseket elősegíteni kívánó, egyúttal jókedvre derítő filmet. A teljes anyag ősztől lesz elérhető, ám ízelítőt már most is kaphatunk a http://www.fogyasztoikisokos.hu/ oldalon.
- 14:35 Először lép a nyilvánosság elé Ferenc pápa a kórházba kerülése óta
- 14:21 „Ha utat engedünk a széleken, nagy bajban lehetünk” – Marco Rossi szerint nem érdemelt vereséget csapata Törökországban
- 14:01 „Egy árva fillér nélkül is kikerülhetnek az utcára” – rögös út vár a nagykorúvá váló állami gondozottakra
- 14:01 Molnár Attila a negyedik lett a fedettpályás atlétikai világbajnokságon
- 13:48 Menczer Tamás Magyar Péternek: Szafariról, zebrákról meg letolt gatyáról hallucinálsz?
- 13:37 Így nyithatna ki újra a legendás dunántúli csárda
- 13:25 Egy mondattal reagált a kormány Magyar Péter posztjára, amiben Orbán Viktor állítólagos szafarijának zebráiról írt
- 13:18 Moszkvában tárgyalt a szerb miniszterelnök-helyettes, arról, hogy nem engednek a tüntetőknek
- 13:17 Akad egy-két őrült forgatókönyv a Juventus edzői posztjára
- 13:07 Új címerrel állt elő a Sunderland focicsapata a klímaváltozás miatt
- 13:02 Igazságtalanság vagy a magyar futball jövője? – így állnak a klubok az osztályozóhoz
- 12:13 Kocsis Máté: Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem lehetne külföldről finanszírozni médiát
- 12:00 Képeslapok a Tanácsköztársaság albumából
- 11:58 Újra magyar úszó tartja a Dél-kaliforniai Egyetem 200 yardos csúcsát
- 11:54 Tavaszi ízbomba a medvehagymás pogácsa
- 08:05 Meghalt George Foreman, minden idők egyik legjobb nehézsúlyú bokszolója
- 11:01 Donald Trump szerint fiának páratlan érzéke van a technológiához: egy kikapcsolt laptopot is bekapcsolt
- 07:01 „Ferrari-piros legyen a koporsó, metálfénnyel”
- 06:16 Változás jön az időjárásban: esős-szeles hétvégénk
- 10:05 Újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának
- 07:27 Nem kellett rá sokat várni: megvan Hamilton első futamgyőzelme a Ferrarival
- 07:08 Schobert Norbi: Naponta olvasom, hogy alkoholista, stroke-os nyomorék vagyok
- 06:59 Könnygázzal oszlatták a tömeget Isztambulban, tízezrek vonultak utcára Törökországban
- 07:33 Lezuhant egy kisrepülőgép, a pilóta meghalt Németországban
- 12:13 Kocsis Máté: Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem lehetne külföldről finanszírozni médiát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!