Belföld

Újabb vörös festékes akció

Ezúttal Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját mázolták össze.

Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját. A rendőrség rongálás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.Mucsi Nóra elmondta: a VIII. kerületi, Kőfaragó utcai épület falán elhelyezett márványtáblánál a helyszínelés még tart.

Tormay Cécile (1875-1937) 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként Corvin-koszorút kapott, 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Marie Curie halálával megüresedett helyre. 1937-ben Nobel-díjra jelölték. Könyveit több nyelvre lefordították. Műveit 1945 után indexre tették, csak a kilencvenes években ismerhette meg ismét az olvasóközönség.

Korábban nagy vita volt arról, hogy az iskolákban bebetonozottnak tűnő kötelezőirodalom-listák megújításakor, kik, mely művekkel kerüljenek be a NAT-ba, és többen kardoskodtak Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Wass Albert mellett.

A napokban a Kerekiben felállított Horthy-szobrot vörös festékkel öntötte le Dániel Péter ügyvéd. Az akció Bánáti János, Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint fegyelmi eljárást vonhat maga után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik