Belföld

Emléktáblát kapott Horthy a debreceni Református Kollégiumban

Ellentüntetők is felsorakoztak az épületnél. Heves szópárbaj volt, atrocitás szerencsére nem.

Felavatták Horthy Miklós emléktábláját szombaton a debreceni Református Kollégiumban. Azt a márványtáblát állították helyre, amelyet valószínűleg 1938 és 1943 között helyeztek el az akkori diákszövetség tagjai az intézmény egykori diákja, a kormányzó tiszteletére, a „hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva” – mondta a kollégium baráti körének elnöke, Győri János.

Több mint kétszázan voltak ott a ceremónián a főépület belső árkádjai alatt. Köztük volt Bölcskei Gusztáv, a kollégium baráti körének tagja. A református püspök és a baráti kör elnöke együtt leplezte le az emléktáblát, amely eddig egy használaton kívüli raktárban hevert.

Győri megjegyezte: Horthy történelmi szerepét, politikai döntéseit még hosszú ideig fogják értékelni, vitatni a történészek, de annyi bizonyos, hogy “a XX. század két legfőbb mételyét, a bolsevizmust és a nemzeti szocializmust Horthy Miklós mélyen megvetette”.

Viharos szópárbaj

A Horthy-rendszer reinkarnálása nem a magyar társadalom igénye, hanem a szélsőjobboldali igények kormányzati tűrése – hangoztatták az MSZP politikusai a Református Kollégium előtt, a ceremóniával egyidőben. Kormos Kata szóvivő úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP-szövetség nem titkolt célja, hogy egy szégyenletes, egy eltűnt kort állítson vissza.

A helyszínen több tucatnyi ellentüntető és szimpátiatüntető is felsorakozott, olykor heves szóváltásba keveredve egymással. A mintegy félórás demonstráció végül atrocitás nélkül fejeződött be.

Terhelt napok

A múlt vasárnap állították fel Horthy Miklós szobrát a Somogy megyei Kerekiben, aztán szerdára virradó éjjel vörös festékkel öntötte le az alkotást Dániel Péter ügyvéd. Az ügyvédi kamara elnöke, Bánáti János szerint nem kizárt, hogy fegyelmi eljárás indul ellene a történtekért.

Dániel kijelentette: nem fél semmitől és senkitől, és a jövőben felállított Horthy-szobrokkal is így fog elbánni. A Jobbik országgyűlési képviselője, Szilágyi György már feljelentette őt, és kérte elmeorvosi vizsgálatát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik