Belföld

Rabszolgák a fideszes képviselő földjén?

Állításuk szerint embertelen körülmények között kellett megművelniük Simonka György fideszes képviselő saját földjeit a pusztaottlakai közmunkásoknak.

Rabszolgaként dolgoztatja a közmunkásokat a saját földjén Simonka György fideszes képviselő a Kettős Mérce blog helyszínen készített video-összeállítása szerint. Az önkormányzat közleményében tagadja az embertelen körülményeket, de azt nem, hogy Simonka közmunkásokkal műveltetné saját földjét. A közleményben úgy fogalmaznak: „A képviselő-testület sajnálattal vette tudomásul, hogy a Start-közmunkaprogramban dolgozók munkahelye, illetve családjaik megélhetése politikai támadások kereszttüzébe került.”

A helyiek elmondása szerint ugyanazok az emberek, akik korábban Simonka földjein dolgoztak, ma ugyanezeken a földeken dolgoznak, csak éppen közmunkásként.

Az elmondottak alapján a közmunkásokat a téli hidegben még a melegedőbe sem engedték be, a jeges földet kapáltatták velük. Volt, aki munka közben megsérült, és bár ápolásra szorult volna, nem kapott segítséget, meg kellett várnia a buszban a munkaidő végét. Tiszta vizet nem kaptak, sem inni, sem kezet mosni nem tudtak. Emiatt volt olyan, aki az öntözőrendszerből ivott, ami viszont feltehetően szennyezett. A brigádvezetők hajcsárként kezelik a közmunkásokat. A közmunkások táppénzt nem kapnak, az orvosok nem írják ki őket, a lábadozás idejét le kell dolgozniuk – állítja a blog.

„Ha mindez igaz, akkor az egy modern jobbágyi társadalom képét festi fel, ahol a földesurak a politikába jól beágyazott földbirtokos urak, akiknek még fizetniük sem nagyon kell a munkaerőért, és állami pályázatokba burkolt előjogokat kapnak és királyi adományokban részesülnek. A jobbágy családok számára pedig nincs kiút a szegénységből” – írják a blogban.

A pusztaottlakai önkormányzat többszöri kérésre sem adta ki az agrár Start-program pályázatát és szerződéseit Szél Bernadettnek, aki a helyszínen folytatott tényfeltáró munkát. Miután közérdekű adatokról van szó, az önkormányzat megsérti a törvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik