Belföld

LMP: minden titkot tud a felcsúti polgármester

Az ellenzéki párt szerint kizárólag a Fidesz kegyeltjei ismerhetik az állami földbérleti pályázatokról szóló adatokat.

Miért és hogyan juthatnak a nagyobbik kormánypárt oligarchái azokhoz az információkhoz, amelyeket kormányrendeletekre hivatkozva mindenki más elől rejtegetnek? Ezt kérdezi közleményében az LMP országgyűlési képviselője a kormányfőtől.

Szabó Rebeka azok után fordult a miniszterelnökhöz, hogy Mészáros Lőrinc, aki jelentős állami földbérletekhez jutott a napokban Fejér megyében, nyilatkozott az atlatszo.hu-nak. A felcsúti polgármester elmondta: az összes alcsútdobozi földre egyedül pályázott, ezért nem is nyerhetett más, csak ő.

Állítása szerint mindezt onnan tudja, hogy kikérte az erre vonatkozó adatokat, hiszen szerinte “hogy hányan pályáznak, az nem titkos”. Szabó Rebeka megjegyezte: az LMP ugyanakkor nemrég kénytelen volt pert indítani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen, mert a közérdekű adatigénylés ellenére sem hozták nyilvánosságra az állami földbérleti pályázatokat.

Az országgyűlési képviselők ugyan betekinthettek az iratokba, de velük is titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik