Belföld

Internet nélkül a Széchenyin sincs élet

A gyorsan fejlődő szélessávú internet szolgáltatásokra már lassan akkora szükségünk van, mint a levegőre. Ezt bizonyította a Széchenyi István Egyetemen megrendezett szimpózium is.

A Távközlés Világnapja alkalmából immár harmadik alkalommal rendeztek szakmai szimpóziumot a győri campuson. Csütörtökön az Új Tudástér aulájában egymást érték a neves távközlési szolgáltatók és szakemberek, akik a rohamléptekben fejlődő internet technológiai hatásairól, valamint az új mobil és fix szélessávú trendekről is tanácskoztak. Az ünnepélyes megnyitó Szilasi Péter Tamás, az egyetem stratégiai és fejlesztési igazgatója szólt a megjelentekhez, beszédében pedig kiemelte, hogy ez a konferencia is azt bizonyítja, hogy a Széchenyi, és az intézmény hallgatói nemcsak a mérnöki pályán, hanem más területeken is felveszik a versenyt.

Az internet olyan, mint a többi szolgáltatás, legalább akkora szükségünk van rá, mint a vízre, vagy a villanyra. Több száz éve ez még teljesen elképzelhetetlen volt, ma pedig már ott tartunk, hogy nélküle el sem tudjuk képzelni az életünket. Ezért szeretnénk egyre több távközlési információt és fejlesztést megosztani a hallgatóinkkal, hiszen a jövő az, hogy napi szinten az interneten keresztül fogjuk intézni mindennapos teendőinket” – ezt már dr. Borbély Gábor, az egyetem Távközlési Tanszékének vezetője mondta portálunknak.

A rendezvényen a látogatók az egyetem távközlési laboratóriumait is megtekinthették, amely a szimpóziumnak köszönhetően most új eszközökkel is gazdagodott. A Huawei felajánlásából például 3, hazánkban is egyedülálló LTE Wifi routert kapott a Széchenyi, az Antenna Hungáriától egy digitális DVB-T adót, a Magyar Telekomtól laboreszközöket, az NMHH-tól pedig ösztöndíjat vehetett át a campus képviselete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik