btk
Belföld

Mikor lőhetjük le a tolvajt?

Az új Btk.-ról vitáznak a honatyák. Még a Fidesz sem tudja pontosan, mit akar, de az biztos, hogy szigorúbb lesz a kódex.

Az új Büntető törvénykönyvvel szembeni egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, ami nem azt jelenti, hogy keményebben mázsálják majd meg a bűnelkövetőket, hanem azt, hogy mindenkinek az alapján kell bűnhődnie, amilyen súlyosan vétett a törvény ellen. Ezt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára mondta szerdán, a parlamenti vitaindítón.

A kiskamaszok se öljenek

Répássy Róbert a lényeges változtatási javaslatok közé sorolta azt, hogy a szándékos emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, az életveszélyt vagy halált okozó testi sértés elkövetése esetén leszállítják a büntethetőségi korhatárt 12 évre. Mint mondta, ezekben az esetekben a 12-14 év között elkövetőket a legsúlyosabb esetben javítóintézetbe küldhetik, legfeljebb 4 évre. Szerinte a “ne ölj!” parancsa olyan alapvető szabály, amellyel a kiskamaszok is tisztában lehetnek.

Az előterjesztés az eddiginél erősebb önvédelemre ad lehetőséget azokban az esetekben, amikor a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányul, például egy betörő az éj leple alatt fegyverrel ront be hozzá, és esze ágában sincs elrohanni.

Nagy vihart kavart egy 2008-as, Kesznyétenen történt ügy. Mint ismert, Szoboszlai Barna uborkásgazda áramot vezetett a kerítésébe, hogy megvédje terményét a tolvajoktól. Hamarosan hárman is akadtak, akik megdézsmálták volna kertjét. A lopási kísérlet végül tragédiába torkollott. A tolvajok tudták, hogy a kerítés áram alatt van, még figyelmeztették is egymást, ennek ellenére mindhárman ugrottak. Ketten szenvedtek áramütést, egyikük a helyszínen meghalt. Harmadik társuk segítségért rohant. Az idős férfit elsőfokon egy év fogházbüntetésre ítélte a Borsod megyei bíróság két évre felfüggesztve, ám a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla úgy döntött, csupán megrovásban részesíti a gazdát.

A férfi a tárgyalásán azt mondta, már a nyolcvanas évek óta küzd a problémával, a tolvajok minden évben többszázezer forint kárt okoztak neki.

 

Akit drogfogyasztáson érnek, nem hivatkozhat arra, hogy függő, felelnie kell tettéért. A folytatásban is választhatja az elterelést, vagyis a gyógykezelést, ám nem korlátlanul, hanem két éven belül csak egyszer. Az eddiginél súlyosabban büntetnék a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, pláne akkor, ha az gyermekeket érint.

Az ittas járművezetésnél a javaslat meghatározza a pontos alkoholkoncentráció értékét, és kötelezően alkalmazandó büntetésként határozza meg a vezetéstől való eltiltást. Az új kódex a több mint 30 éve hatályos, mintegy száz alkalommal módosított 1978-as Btk.-t váltja majd fel, az elképzelések szerint 2013-ban.

Megosztott a Fidesz

A nagyobbik kormánypárt hétfői frakcióülésén kiemelt téma volt az új Btk.-val kapcsolatos előterjesztés. Lázár János frakcióvezető elismerte: vannak még nyitott kérdések, ilyen például a jogos önvédelem és a büntethetőségi korhatár. Több honatya is kritizálta a büntethetőség alsó határának tervezett leszállítását 12 éves korra.

Az elzárás semmit nem old meg

Szabó Máté ombudsman is úgy véli: a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal, hanem megfelelő megelőzéssel, a gyermekvédelem, az oktatás és egészségügy szakembereinek összefogásával lehet orvosolni. Ráadásul a kiskorúak nem követnek el annyi, illetve olyan súlyos bűncselekményt, hogy ez a változtatás indokolt legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik