Belföld

Idegenellenes a magyarok 40 százaléka

Az elmúlt öt évhez képest nőtt azoknak az aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt sem kellene beengedni Magyarországra. Idén márciusban tíz felnőtt magyarból már négyen számítottak nyíltan idegenellenesnek - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet.

2012 márciusában a felnőtt lakosság 40 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető állítást, hogy az országba menedékkérő “be ne tehesse a lábát.” Az elmúlt öt évben ez az arány 29-32 százalék között volt.- derül ki a Tárki ezer felnőtt megkérdezésével készült kutatásából.

A megkérdezettek 11 százaléka gondolja úgy, hogy minden menedékkérőt be kell fogadni, 49 százalék pedig mérlegelné a menedék nyújtásának vagy megtagadásának kérdését. Utóbbi csoport aránya az elmúlt öt évben még 60 százalék körül mozgott.

A felmérésből az is kiderült, hogy az átlagnál nagyobb az idegenellenesség a nemszavazók, a külföldi munkát tervezők, az alacsony iskolai végzettségűek, a munkanélküliek, a közüzemi díjhátralékot felhalmozók, a közép-dunántúliak, a romák, és a Jobbik szavazóinak körében.

A Tárki a kilencvenes évek eleje óta évi rendszerességgel vizsgálja a magyar társadalom külföldiekkel, ezen belül a menedékkérőkkel kapcsolatos attitűdjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik