Belföld

Stagnálhat vagy kissé visszaeshet idén a gazdaság

Az első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent a GDP a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt gyorsbecslése szerint.

A naptárhatás kiszűrésével 1,3, a szezonális és naptárhatástól megtisztított, azaz valamennyi egyedi tényezőtől megtisztított mutató szerint 1,5 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék 2011. első negyedévéhez képest. Az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal esett vissza a GDP szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Apró korrekciót hajtott végre a KSH a tavalyi negyedik negyedévi adatnál: az előző negyedévhez viszonyított adatot nullára módosította, a korábbi 0,3 százalékos növekedésről.

Szintén kedden jelentette a KSH, hogy az ipari termelés  márciusban 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a belföldi értékesítés 7,6 százalékkal visszaesett, az export növekedése pedig 0,5 százalékra lassult. A belföldi értékesítés hanyatlása a 2010 októbere óta a legmélyebb volt, az export növekedése tavaly június óta nem volt ilyen szerény mértékű. Az első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás.

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott elemzésében a vártnál lényegesen nagyobbnak nevezte a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves, 0,7 százalékos csökkenését az egy évvel korábbihoz képest, és 1,3 százalékos zsugorodását a tavalyi utolsó negyedévhez képest.

A szakértő szerint a negatív meglepetést elsősorban a februárban hatalmasat zuhanó építőipar okozta, mivel a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált, míg az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye (feltehetően a szélessávú mobilhálózatok fejlesztésének köszönhetően) növekedett.

A második negyedévben a Mercedes gyár indulásának köszönhetően  növekedés várható negyedéves összehasonlításban, így a magyar gazdaság elkerülheti a technikai recessziót, azonban ez feltehetően nem lesz elég arra, hogy az éves alapú GDP növekedést mutasson – vélekedett Suppan Gergely. Hozzáfűzte, hogy ezért a 2012-re szóló korábbi 0,5 százalékos növekedési előrejelzésüket feltehetően 0-0,5 százalék közötti visszaesésre módosítják.

A fogyasztás a szakértő szerint feltehetően újra visszaesett, míg a beruházások visszaesése folytatódhatott, a nettó export növekedési hozzájárulása pedig jelentősen szűkülhetett. Némi reményt adhat, hogy márciusban megugrott az ipar külföldi új rendelései és rendelésállománya, amit részben a Mercedes üzem indulása okozhatott – mondta az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik