Belföld

Nem fizetnek a magyar áldozatoknak

hurghada buszbaleset (hurghada, buszbaleset, )
hurghada buszbaleset (hurghada, buszbaleset, )

A sofőrt egyszer már kirúgták gyorshajtás miatt, de visszavették. A 46 magyarral is gyorsan hajtott, közülük tizenegyet megölt, többet megnyomorított. A busztársaság cinikus, és nem akar fizetni a hurghadai áldozatoknak. Csak erős idegzetűeknek.

Szétlopták a halottakat

Diana felnőtteket megszégyenítő erővel viseli, hogy jobb karját elvesztítte, a balt pedig fél év alatt tizenhétszer műtötték, eddig. A 14 éves kislány versenyszerűen teniszezett, diákolimpiát is nyert. Koponyája úgy megsérült, hogy derékig érő haját kopaszra kellett vágni.

Dia egyike a 35 utasnak, akinek tavaly novemberben rémálomba fordult az egyiptomi nyaralása. Összesen negyvenhatan ültek a buszon, tizenegyen nem élték túl. A magyar turistákat szállító busz sofőrje nagy sebeséggel hajtott be egy kanyarba, felborult, majd az oldalán métereket csúszva egy pillanat alatt mészárszékké változtatta az országutat.

És egyben zsibvásárrá. A túlélők beszámolói szerint sokan rohantak segíteni, de volt jó pár helyi, akik elhordták a csomagokat, kilopták az útleveleket, kifosztották a halottakat.

A helyszínen, szerteszét hevertek emberi végtagok, a busz roncsainak véres darabjai és széthullott poggyászok.

A halottak összeszedésénél nem mindig találták el, melyik testrész kihez tartozik, így volt, hogy egy zsákba két ember maradványa is került.

Hullazsákokkal akarták szállítani

Margitnak csak utólag tűnt fel, hogy fiával a jobb oldalra ültek, holott mindg a balra szoktak. A busz a jobb oldalára borult, 37 éves fia az ablaknál ült, akinek a becsapódásnál a fél teste a busz oldala alá szorult, így csúsztak métereket a betonon. Miután megállt a busz, és Margit magához tért, megpróbálta kihúzni fiát a roncs alól, ekkor látta meg, hogy feje, arca, felsőteste felismerhetetlenné torzult. Neki magának letört egy darab az egyik csigolyájából, felhasadt a karja, bordái törtek. Ellopták a fényképezőgépeiket, a kameráikat, a pénzüket, az irataikat. 11 fős baráti társasággal voltak, közülük összesen hárman haltak meg. Az elszállításnál először a halottszállító furgonba akarták beültetni, balhéznia kellett, hogy ne azzal vigyék.


Fotók: MTI / Kovács Tamás

Az egyiptomi jogszabályok alapján a halottól a könnyű sérültig mindenkinek, fejenként, egységesen legfeljebb három és fél millió forint kártérítés jár. De az egyiptomiak ezt sem akarják kifizetni.

Emberélet diszkontáron

Pedig a felősséget az egyiptomiak is elimerik. A sofőrt már el is ítélték: halálos közúti tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt mindössze három évre. És a maximumot kapta.

Ikanov Gábor ügyvéd szerint egyszerűen más kultúra, más szemlélet. A 46 utas nevében Egyiptomban eljáró ügyvéd szerint európai szemmel megalázó az összeg, ami a helyi szabályok és törvények alapján jár. Eszerint a kinti utazási iroda, a buszt üzemeltető társaság és a buszra kötött felelősségbiztosítás alapján utasonként három és fél millió forintot kell fizetniük a biztosítóknak – és ezzel egyiptomi részről le is van tudva a dolog.

Az ügyvéd szerint azonban az összesen 170 millió forint nyilvánvalóan elfogadhatatlan számukra, ennek minimum a tízszeresét akarja kiperelni a busztársaságból.

Notórius gyorshajtó

Az Eastmar Egyiptom legjelentősebb busztársasága, olyan, mint itthon a Volán. Ötezer buszuk van, tehát nem sufnivállakozásról van szó. Ennek a cégnek az alkalmazottja volt a sofőr, aki gyorshajtás miatt felborult a magyarokkal. Ezt az alkalmazottat egyszer már kirúgták az Eastmartól, éppen gyorshajtások miatt. Majd fél év múlva visszavették, ráadásul úgy, hogy jogsija ugyan volt, de engedélye turisták szállítására nem. Viszont így legalább nem pattogott, hanem szó nékül, nap mint nap levezette a tizenhat órát, amire az Eastmar kötelezte.

Az ügyvéd elmondása szerint a busztársasággal volt a legrövidebb tárgyalásuk odakint: kerek-perec közölték, egy fillért nem fizetnek, mert nem felelősek alkalmazottuk tettéért. Az Eastmar képviselője a mihez tartás végett még azt is hozzátette, nem rég volt balesetük harminc halottal, azoknak sem fizetnek semmit.

Illetlen áldozat

Margit azt meséli, a helyi viszonyokhoz képest modern magánkórházban feküdt, de az ellátás a magyar SZTK-színvonalat is alulmúlta. Könyörögnie kellett, hogy a saját és fia vérétől sáros ruhájától megszabadulhasson, fél nap után végre kapott egy műtős köpenyt, megmutatták neki, hol fürödhet meg és öltözhet át, egyedül, mindenféle segítség nélkül. Sebei elfertőződtek, bele volt ragadva a kötszer, a teste tele volt véraláfutásokkal. Enni kapott, de az evésben senki nem segített neki. A mosdóba minden alkalomal egyedül kellett kimennie, egyszerűen nem ágytálaztak. Személyesen a turisztikai miniszter is meglátogatta, hozott neki egy csokor virágot és elnézést kért.

A kórház dolgozói később többször is Margitra szóltak, hogy húzza össze magán hátul a köpenyt, mert illetlen, hogy kilátszik a teste.

Más világ

Éva, Dia édesanyja egy osztrák pályázaton nyert, így Diát egy linzi klinikán kezelték. Cserébe tudományos kutatásokra használják a kezelések tapasztalatait. A magyar OEP jó esetben csak egy részét fizeti a kislány kezelésének, és erre is csak egy ígérete van az édesanyának a pénztártól. Egy új jobb kar ára 18 millió forint, és rendszeres karbantartást is igényel, ez kétévente kétmillió forintba kerül. Így is kétséges, tud-e később teniszezni.

Ikanov Gábor szerint a tragikus egyiptomi nyaraláson részt vett családok közül többnek tönkrement az élete: volt, aki még meg sem született gyermekét és feleségét egyszerre veszítette el, másnak édesanyja és élettársa maradt a busz roncsai alatt.

Az ügyvéd szerint összesen milliárdos nagyságrendű a kárigényük, de hogy ezt mikorra kaphatják meg az áldozatok, nehéz megmondania.

Még meg kell küzdeniük az egyiptomi hatóságokkal, a busztársasággal, az eltérő értékrenddel és a saríán, vagyis az iszlám törvénykezésen alapuló, de nyomokban azért európai elemeket is tartalmazó egyiptomi jogrendszerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik