Belföld

Dómszínpados népszínház, csillagfényben

Július 6-ától augusztus 20-ig várja szabadtéri játékok idén a látványos előadások szerelmeseit Szegedre. A Dóm téri színpadon öt produkciót mutatnak be.

Épülnek már a borfesztivál pavilonja a Széchenyi téren. Vagyis Szeged népe pontosan tudja: megkezdődik a fesztiválszezon. De az sem titok a szegedi programok ismerői számára, hogy erre a szezonra koronát majd a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata teszi fel, mint évtizedek óta minden évben.

A kérdés csak az, milyen csillogó lesz ez a korona 2012-ben, amikor már évek óta tartó válság miatt másról sem hallani, csak pénz szűkéről, takarékoskodásról, a nézősereg egyre laposabb pénztárcájáról.

Musical, opera, táncmű

Kesselyák Gergely művészeti vezető kollégámmal együtt ebben az évben is szeretnénk követni a szabadtéri hagyományait, vagyis megőrizni népszínház jellegét, hogy a közönség a műfajok legszélesebb skálájából tudjon választani – beszélt a műsorkínálatról Bátyai Edina, a szabadtéri igazgatója.

– Így az idén egy világhírű musicallel, a Jekyll & Hyde-dal nyitunk (július 6., 7., 8.), amelyben – többek között –  olyan kiváló művészek lépnek színpadra, mint Janza Kata, Tunyogi Bernadett, Forgács Péter és Molnár László. Ezt a produkciót július 13-án és 14-én a Hegyen-völgyön lakodalom című táncmű követi, amikor 250-300 táncos teremt a reményeink szerint semmihez nem hasonlítható hangulatot a Dóm térre. Garancia erre Novák Ferenc koreográfus személye, aki egy hatalmas lakodalmat álmodott a Dóm elé, és táncra perdül például Novák Péter és Csuja Imre is.

Külföldi sztárok is színpadra lépnek

A kínálatot folytatva Bátyai Edina az idei opera produkciót említette (július 27. és 28.) amikor a két egyfelvonásos opera, a Parasztbecsület és a Bajazzók kerül színpadra. Ezekben már külföldi sztárokat is láthat a közönség – Avgust Amonov, Asmik Gregorian és Boris Grappe énekel a Bajazzókban, míg a szakma honi legjobbjai közül Frankó Tünde, Mester Viktória és Perencz Béla a Parasztbecsületben lép fel, amellett, hogy az izgalmas szereposztásban helyet kapott hazánk egyik legnépszerűbb musical-énekese, Dolhai Attila is. Az előadást Kerényi Miklós Gábor rendezi. Különleges élményt ígér a Mária című előadás augusztus 3-án és 4-én, ugyanis ez Szarka Tamás, a Ghymes együttes vezetőjének első musicalje, amelyben Szűz Mária életét tárja a nézők elé. A főszerepben Újhelyi Kinga lép színpadra, de Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják a nézők Szarka Tamást és Földes László Hobót is.

Kasszasiker gyanús darabbal, a Mágnás Miskával köszön el az idei évadtól a szabadtéri augusztus 17-i, 18-i, 19-i és 20-i előadásaival. Ezt a darabot Alföldi Róbert viszi színre, a szereplők között találjuk Molnár Piroskát, Hirtling Istvánt, míg Mágnás Miska szerepét Stohl Andrásra osztották.

– Ne feledkezzünk meg az újszegedi szabadtériről sem – tette hozzá az igazgatónő -, ugyanis a Dóm előtti színpadra tervezett 13 előadás mellett ott is lesz több bemutatónk. Ezeken láthatja a közönség a nemzetközi néptánc gálát, a dixieland gálát, a nótaestet, egy családi musicalt, a Winnetou-t, valamint a Szabadkai Népszínház magyar tagozata a Hyppolit a lakáj című produkciót kínálja két este is.

Hogy mibe kerül mindez?

Pénzközpontú világunkban megszokhattuk: legyen szó akár kultúráról is, a költségekről szót kell ejteni. A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága közel egymilliárd forintból gazdálkodhat ebben évben (ebben benne foglaltatik egyébként a Reök palota üzemeltetése is), amelyből Szeged önkormányzata 360 milliót vállal magára. A fennmaradó részt pályázati pénzekből, szponzori forintokból, bérleti díjakból és természetesen a jegyár-bevételből kell előteremteni.

– Három éve nem emeltünk jegyárakat – mondta Bátyai Edina -, de ebből az árból már nem csökkenthetünk, bármennyire is érezzük, hogy a 2009-óta tartó válság igencsak visszavetette a fizetőképes kereslet. Az idén 15 ezer és 2.500 forint közötti áron kínáljuk a belépőket, az átlag jegyár 7 ezer forint. Ennyi mindenképp kell ahhoz, hogy tartsuk a korábban megszokott művészi színvonalat. Több kezdeményezéssel is éltünk nézőink jegyvásárlásának megkönnyítése érdekében. Ilyen például a részletfizetési akciónk. Azt persze még nem lehet megmondani, mennyire telnek meg a széksorok ebben az évben. De a tavalyi adatok, amikor a 65 ezer jegy talált gazdára – és az összes előadást nézve így 92 százalékos volt a 2011. évi szabadtéri látogatottsága – feljogosítanak a reménykedésre. Vagyis abban bízunk, hogy a szabadtéri idén is heteken át fesztivál lázban tartja Szeged városát, és a távolabbi vidékekről is turisták tömegét vonzza majd – mondta Bátyai Edina, az idén már 81. születésnapját ünneplő szabadtéri igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik