Belföld

A legkorszerűbb rohamkocsi Sopron szolgálatában

(5).jpg ()
(5).jpg ()

Munkájuk elismeréseként is értékelték a soproni mentőszolgálatnál dolgozók azt, hogy Sopronba is jutott egy, a legújabb, legkorszerűbb rohamkocsikból, amelyet a hétfői ünnepen mutattak be. A rohamkocsira a történelmi egyházak áldását is kérték a mentők.

1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a Mentők Napját Magyarországon – számolt be az eseményről a Sopron honlapja.

Hétfőn a soproni mentőállomáson is ünnepélyes keretek között köszöntötték az életet mentőket. Az ünnep alkalmával bemutatták az új „sárga” mentő-rohamkocsit, amely a legkorszerűbb felszereltséggel segíti a mentőszolgálatnál dolgozók munkáját.

– Egy szép fejlesztésnek lehetünk szemtanúi, az új mentőautó üzembe helyezése nagy előrelépés a város életében – mondta dr. Simon István alpolgármester az ünnepen. – Magyarországon magas szinten működik a rendőrség van, magas színvonalú a tűzoltóság és az Országos Mentőszolgálat is, amely olyan országos szervezettséggel, precizitással, struktúrában, szabályozottsággal, felügyelettel működik, amire büszkék lehetünk és amely egyedülálló és irigyelt egész Európában. Ezért köszönet jár – tette hozzá.

Azért, hogy a mentőszolgálatot vállalók a rendelkezésükre álló eszközökkel az élet szolgálatában teljesíthessék küldetésüket, hivatásukat, a történelmi egyházak képviselői – dr. Vladár Gábor, református, Gabnai Sándor, evangélikus lelkészek és Horváth Imre, városplébános mondott áldást.

(fotók: sopron.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik