Belföld

Egypárti lett a Jobbik ötpártijából

Senki nem jött el a randira, de mindenki Simicskát emlegeti.

A „Fideszhez közel álló oligarchák” tevékenységét feltérképező országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik. Ez okból a párt elnöke, Vona Gábor hétfő délután fél egyre egyeztetésre invitálta az összes parlamenti erőt.

Az ötpártira tervezett megbeszélés végül egypártira redukálódott, ugyanis csupán a házigazda jobbikosok jelentek meg rajta – ezt egy órakor jelentette be Vona Gábor.

A pártelnök elmondta: „a Fidesztől nem jött visszajelzés”, a KDNP-től pedig Harrach Péter írt levelet Vonának, melyben javasolja, ha jogsértést tapasztalnak a jobbikosok, forduljanak az illetékes nyomozóhatóságokhoz. Az LMP viszont már korábban kifejezte támogató szándékát a bizottság létrehozását illetően. A szocialisták pedig a múlt héten a sajtóban nyilvánították ki ebbéli szándékukat. (Az MSZP-s Tóbiás József még hétfő délután megerősítette: frakciója minden tagja aláírja a vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező ívet.)

A Jobbik múlt heti közleménye így fogalmaz: „A testület feladata lenne az építőipar, informatika, energetika, turizmus, média, reklámtevékenység, agrárium és az állami földek területén tapasztalható gyanús ügyek kivizsgálása, illetve annak megakadályozása, hogy azok a kormányzás második két évében is folytatódjanak. Az ország érdeke, hogy a kormányzatot közösen kiemeljük az oligarchák csapdájából.”

Simicskázás

Vona megnevezett egy céget is – mint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom fajsúlyos résztvevőjét -, méghozzá a hetek óta ellenzéki támadások kereszttüzében lévé Simicska Lajoshoz köthető Közgépet.

A Jobbik elnökével nagyjából egy időben sajtótájékoztató DK-s Molnár Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálódott a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt.-nél. Molnár megjegyezte: az ezt eredményező feljelentést a Demokratikus Koalíció tette még idén április huszonharmadikán. A Közgép – véli Molnár Csaba – “udvari szállítóként” kétszázmilliárdos állami megrendeléshez és több tízmilliárd forintnyi kedvező hitelhez jutott.

A Fidesz parlamenti frakciója szerint az Országgyűlésnek és vizsgálóbizottságainak nem lehet célja a gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászat vagy lejárató akció; “ehhez a közjátékhoz a Fidesz frakciója nem asszisztál”, és a többi parlamenti pártot is arra kéri, “hagyjon fel ezzel a hangulatkeltéssel”.  A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta, hogy a kormánypárt megvédi a magyar vállalkozásokat, ugyanakkor ha valakinek tudomása van bármilyen, az állam környezetében zajló jogsértésről, akkor azt – kötelessége szerint – haladéktalanul jelezze, és indítsa meg a jogi eljárásokat az illetékes hatóságoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik