Belföld

Mégis rajtunk csattan Matolcsy ostora?

Minden adóemelést így vagy úgy, de a lakosság fizet. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint a gazdasági növekedésre egyértelműen negatívan hat, hogy azokat a szektorokat sarcolják, ahol komolyabb nyereség képződik. A különadók miatt ugyanis a fejlesztések nem beindulnak, hanem leállnak.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be a tranzakciós adó és a távközlési adó kivetésének részleteit. A tárcavezető elmondása szerint az adók a társaságokat terhelik majd, akik egyebek mellett az erős verseny miatt ezeket nem tudják áthárítani a lakosságra.

Másként látja ezt az Ernst and Young szakértője. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nem lehet kétség afelől, hogy végül a lakosság fogja megfizetni az új járulékokat. A bankokat terhelő adó nyomán alacsonyabb betéti kamatok, drágább hitelek jöhetnek, a biztosításoknál, a távközlési cégeknél pedig elképzelhető, hogy nem úgy csökkennek a díjak, mint az adó nélkül.

“Persze nincs jó döntés az adóemelésben” – fogalmazott az adószakértő, aki szerint a kormány egy viszonylag ügyes módját találta ki annak, hogy hogyan terítse minél szélesebb körben ezt a terhet, ha tabunak tekinti a személyi jövedelemadóban az egy kulcsot, illetve az egy alacsony kulcsot és a vagyonadóztatást.

A szakember helyesnek tartja a vállalkozások egymás közötti pénzmozgásnál a banki átutalási kötelezettséget, de az 5 millió forintos határt magasnak minősítette. Magyarország első számú adózási problémája a feketegazdaság nagysága. Vannak olyan becslések, amelyek a bruttó hazai termék negyedére teszik az adózatlan gazdaságot – tette hozzá.

A Széll Kálmán Terv 2.0 programban szereplő, az átutalásoknál meghatározott 30 ezer forintos felső határról a gazdasági miniszter szerdán nem tett említést. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint ha ezt eltörlik, egyenes következményként a nagy összegű utalásokat  nem Magyarországon fogják bonyolítani.

“2013-ban kettős bankadó lesz érvényben, a jelenlegi fele, plusz ez”. Magyarországon egyébként is nehézkes és drága a hitelezés, a fejlődés mozgatórugója az olcsó hitel – hangsúlyozta az adószakértő.

Az ideiglenesnek szánt különadókat kivezetik ugyan, de a most bejelentett adókkal állandó terheket vetnek ki a fejlődőképes szektorokra – összegezte Vámosi-Nagy Szabolcs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik