Belföld

Kacsahajó-baleset: esély a peren kívüli megállapodásra?

24.hu
24.hu

2012. 05. 09. 10:00

Felfüggesztette a két magyar fiatal halálát okozó philadelphiai vízi baleset tárgyalását az illetékes szövetségi bíró.

A bíró azért függesztette fel a tárgyalást, hogy az érintetteket peren kívüli megállapodásra késztesse. Amennyiben a felek mégsem tudnak megállapodni, a tárgyalás folytatódik majd. A hozzátartozókat képviselő ügyvédi csapat tagja szerint Thomas OíNeill körzeti szövetségi bíró döntése nem számít rendhagyónak.

Philadelphiában hétfőn kezdődött meg az a per, amelyben el kell dőlnie, hogy a két magyar áldozat, a 16 éves Dóra és a 20 éves Szabolcs hozzátartozói milyen összegű kártérítésre jogosultak a Delaware folyón 2010. július 7-én tragikus balesetet szenvedett kacsahajó, valamint az azt legázoló, tolóhajó által mozgatott uszály üzemeltetői részéről, akiket halált okozó veszélyeztetéssel vádolnak. A hozzátartozók szerint a balesetért mindkét vízi jármű üzemeltetője felelős.

A két cég egymást tartja hibásnak a történtek miatt. A két cég emellett azzal érvel, hogy felelősségük mértékét az 1851-ben elfogadott hajózási felelősségkorlátozási törvény határozza meg, amelynek értelmében a felpereseket kártérítésként legfeljebb a tolóhajó és a kacsahajó árának megfelelő 1,6 millió plusz 150 ezer dollár ítélhető oda.

A törvény azon hajótulajdonosok esetében alkalmazható, akik bizonyítani tudják: nem voltak tudatában annak, hogy a birtokukban lévő járműveken tapasztalt problémák a későbbiekben halálos kimenetelű balesethez vezethetnek.

A felperesek ügyvédjei szerint azonban a tragédiát nem pusztán a két hajó kormányosának véletlenszerű hibái okozták, hanem a nem megfelelő kiképzés, biztonsági előírások és felszerelés, amelyek miatt a tulajdonosokat terheli a felelősség, méghozzá a korlátozó törvény rendelkezéseit meghaladó mértékben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.