Belföld

Halálra ítélték az adóhivatal volt vezetőjét

Korrupció, sikkasztás miatt kell bűnhődnie a pekingi adóhivatal volt igazgatójának – jelentette a Hszinhua hírügynökség.

A kínai joggyakorlatban a felfüggesztett halálbünetés lényegében egyenlő az életfogytig tartó szabadságvesztéssel.
A 64 éves Vang Csi-pinget (Wang Jiping) bűnösnek találták a közvagyon megkárosításában, sikkasztásban és csúszópénzek elfogadásában, összesen 14 millió jüan (500 millió forint) értékben.

Az ítélet indoklása szerint Vang munkahelyeket “árult” és vállakozókat – pénzért, illetve ajándékok fejében – kedvezményes szerződésekhez juttatott. Az adóhivatal fejeként 2002 és 2009 között törvénytelen úton több mint 4,3 millió jüant (153,6 millió forint) zsebelt be.

Vangot ugyancsak bűnösnek találták egy konkrét sikkasztási ügyben, amelynek során egy 43 éves nővel együttműködve csaknem 10,5 milló jüan (375 millió forint) kormányzati pénzhez jutott 2002 és 2004 között. Korábbi híradások szerint Vang az adómegállapításhoz szükséges korszerű gépeket vásároltatott hivatalával a piaci árnál magasabban, s a feláron a az értékesítővel osztozott.

Vang tagadta az ellene felhozott vádakat, eddig minden tárgyaláson ártatlannak vallotta magát és egy ízben elmebetegségére hivatkozott. A fővárosi adóhivatal két másik vezetője 2011-ben vesztegetés miatt életfigytig tartó szabadságvesztést, illetve 10 év börtönt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik