Belföld

Pénz nélkül a köztévé „örökösei”

A Népszava szerint egyelőre biztosan nem kapják meg havi járandóságukat az MTV örökös tagjai.

A havi 240 ezer forint megvonásáról eltérő magyarázatokat kapott a lap. Az MTV szerint az új rendszerben – megrendelő vállalatként – a költségvetés nem teszi lehetővé a finanszírozást. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerint viszont valójában az az ok, hogy nem került át hozzá az Örökös Tag Alapítvány. Azt a köztévé nyolc éve hozta létre, hogy “részben törlessze régi adósságát a magyar közszolgálati televíziózás nagy öregjeivel szemben” – emlékeztet a Népszava.

A tizenkét örökös tag: Balogh Mária, Bíró Istvánné, Bíró Miklós, Bednai Nándor, Czabarka György, Horváth Lóránt, Horváth Ádám, Kudlik Júlia (a képen), Lénárt István, Sík Igor (aki márciusban halt meg), Vitray Tamás, és a nemrég elhunyt Vértessy Sándor.

Az MTVA és az MTV tudatta, már megtette a jogszerű megoldás érdekében a megfelelő lépéseket, de arra nem tértek ki, melyek ezek és a Népszava furcsállja, hogy miközben nincs pénz azokra, akik egész életüket a köztévénél töltötték, jut például Fábry Sándor műsorára és a Marslakók című szappanoperára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik