Belföld

A Transportert figyeljék, abból mérnek!

Sok legenda terjeng az autósok között a „civil” autós mozgó traffipaxokról. A Fehérvár24 beszállt az egyikbe lássuk, hogyan is dolgoznak.

A Fejér Megyei Rendőrkapitányság illetékességi területén évek óta több mozgó traffipax is működik az utakon. Simon László megyei főkapitány régóta hangsúlyozza a nyilvánosság előtt, is, komoly harcot folytatnak a megye tranzit útjait folyamatosan ellepő szabálytalankodók ellen, különös tekintettel, a külföldi rendszámmal közlekedőkre. A Fehérvár24 stábja elkísérte az egyik egységet egy ilyen vadászatra. Civil autóval indulunk egy fehér Transporterrel ami talán nem olyan feltűnő, mint egy csíkos rendőrautó. Alig érünk ki a 7-8-as közös elkerülő szakaszra, az autóban elhelyezett mérőkészülék máris bejelez, egy Volkswagen söpör el mellettünk majd folyamatosan távolodva éri el a közel 150km órás tempót. Csibrik Csaba alezredes felkapcsolja a kéklámpát és a szirénát, kezdődik az üldözés, melynek végén egy 30 ezer forintos csekk a jutalma a gyorsabb autónak. Ezután a 81-es úton cirkálunk, ahol Tolnai Attila a kamionosokra is ráállítja a lézert, hiszen a teherautók csak 70-el közlekedhetnek az útszakaszon. Ugyanez érvényes az utánfutót vontató személyautókra is, nem menekülhet ez alól, az a német utánfutós autó sem, ami előttünk 95-el előzött ismét rövid kergetőzés után  Kuti-Pál Hajnalka inti ki a sorból a német családot. A megyehatártól visszafele haladva egy kamion konvolyt érünk utol melynek első járműve türelmetlen és átlépi a megengedett legnagyobb sebességhatárt. A fáradt külföldről haza siető sofőr tízezer forintja bánja a mutatványt. Nem sokkal később egy  belga rendszámú kombi Volvóra leszünk figyelmesek, mely hatalmas sebességgel előz minket és az előttünk haladó kamionokat, A műszer azonnal beméri a záróvonalnál 130-al előző gyorshajtatót. Azonnal szól a sziréna és megy a kéklámpa, ám valljuk be a Transporter nem a leggyorsabb autója a rendőrségnek, így csak hosszú kilométerek után, nem kis tempóval előzgetve érjük utol a belga rendszámos sietős hazánkfiát. Megkapja a csekket mind a gyorshajtásért, mind záróvonal átlépésért és még 10 büntetőpontot is kap (18 után ugrik a jogsi) Az elkerülőn visszafele csorogva a belső sávban elhúzó motorosok után eredünk, na nem gyorshajtásért, hanem mert az egyiknek feltűnően lötyög a rendszámtáblája, kiállítás után a srácok készségesen nyújtják az okmányokat, de a rend őre elmondja, csak a rendszám miatt akarja figyelmeztetni őket. Megkönnyebbülve kérdezik meg, hogy jutnak el Tihanyba. A visszaúton már jókedvű beszélgetés zajlik a kocsiban rendőr sztorikról, pl: ki, mit hagyott már az autó tetején… Egyszer csak, egy ütött kopott sárga ukrán rendszámos Astrára sípol a műszer, ami 153-al repeszt az elkerülőn. Újabb autós üldözés, ám az ukrán sofőr nem sokat foglalkozik azzal, hogy mögötte szirénázunk, ő csak gyorsít tovább sikerül megelőzni és leszorítani, azonnal elveszik az útlevelét és mondják, hogy kövesse az autónkat az autópálya rendőrség épületéig. Ott kiderül egy defektes kamionhoz akart sietni hiába az indok, a hatvan ezres büntetés neki is jár. Miután elköszönünk útitársainktól, munkájukat az autópályán folytatják. Biztosan lesz fogás, múltkor pl egy autós 130 ezer forintot fizetett egy 223kmórás száguldásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik