Belföld

Indul a tavaszi-nyári színházi szezon a Régi Zsinagógában

A MASZK Egyesület vasárnap újra kinyitja a szegedi Régi Zsinagógát, ahol ismét változatos és különleges programokkal várják a közönséget.

A nyitó esten a Tisza-parti városban is jól ismert és kedvelt Barta Dóra Harangozó-díjas táncművészt láthatja a közönség Feledi János Idők folyamán című lírai tánckompozíciójában, amelyet Az órák című film ihletett – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Május 8-án a száz esztendeje született Ottlik Gézára, a 20. századi magyar próza egyik legnagyobb alakjára emlékezhetnek a vendégek Grecsó Krisztián, Németh Gábor, Szilasi László írókkal, valamint a Hajnali háztetőket megidéző képzőművész és grafikus hallgatókkal.

Gergye Krisztián Társulata tavaly ünnepelte indulásának 10. évfordulóját, ebből az alkalomból az évad egészén átívelő performansz-sorozatot indítottak Trilógia Maraton címmel. Az első, A feltépett múlt című produkció összegzését láthatják a szegedi nézők május 10-én.

Május 18-án az Örkény-centenárium alkalmából Béres Ilona és Tordai Teri vendégszerepel Szegeden. A Macskajátékból ismerős Szkalla lányok, Szolnok megye szépeinek története első ízben lesz látható vidéken a budapesti bemutató után.

Június 1-jén ismét a Régi Zsinagógában lép föl a Duna Táncműhely. Juhász Zsolt rendező-koreográfus Himnusz című előadása a tánc és az ünnep kapcsolatát járja körül. A produkció két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.

A következő hetekben két alkalommal várják a szervezők a Sorvezető beavató színházi nevelési program keretében a kisebbeket és a nagyobbakat. Május 24-én a GoBe Társulat művészeinek vezetésével ismerkedhetnek a kisiskolások a színházzal, a tánccal, de legfőképpen önmagukkal és egymással Bartók Fából faragott királyfijának segítségével a Reök-palotában.

Június 5-én a középiskolások és fiatal egyetemisták kapcsolódhatnak be a Régi Zsinagógában a Fregoli szindróma – avagy nem a ruha teszi az embert című táncszínházi előadásba. A groteszk hangvételű produkció Réti Anna Lábán Rudolf-díjas táncos-koreográfus, Claudio Stellato olasz előadóművész és koreográfus, Amos Ben Tal izraeli táncművész, koreográfus, zenész, valamint Újvári Milán táncos-koreográfus első közös munkája.

Május 21-én újra látható lesz az Urbán András rendezte Brecht – The Hardcore Machine című előadás, május 23-án tartják pedig a magyar-szerb határ két oldalán lakók életét bemutató Pass-port című előadássorozat első darabjának premierjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik