Belföld

Túlterheltek voltak a mentők vonalai

Átmenetileg nem lehetett mentőt hívni a betegszállítók új számát, ám egyetlen beteg sem maradt mentő nélkül.

A május elseje óta élő, betegszállítás rendelésére létrehozott központi hívószám vonalain valóban jelentkezett átmeneti túlterheltség, az Országos Mentőszolgálathoz ellátatlanul maradt betegszállítási feladatról szóló jelzés sehonnan sem érkezett – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Májustól az Országos Mentőszolgálat irányítja az összes magyarországi betegszállítást, így kedd óta a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázniuk akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség. A Magyar Nemzet csütörtöki számában több orvos jelzésére hivatkozva írt arról, hogy súlyos gondok voltak szerdán országszerte a betegszállítással. A lap szerint sokszor órákig nem lehetett felhívni az 1820-as telefonszámot. Az autók egy része üresen állt, miközben a betegek szállításra várakoztak.

Győrfi Pál közölte: szerdán több mint 4200 betegszállítási igényt rögzítettek és adtak át a területi ellátási kötelezettség alapján illetékes szolgáltatóknak. A mentőszolgálat által megkérdezett, legnagyobbak közé tartozó betegszállító vállalkozások sem számoltak be érdemi feladatszám-csökkenésről – tette hozzá. Azt azonban elismerte, hogy helyenként átmenetileg valóban jelentkezett túlterheltség a hívószám vonalain, ami hosszabb várakozási időt okozott. Ugyanakkor leszögezte: a mentés biztonsága (a 104-es segélyhívások lehetősége) sehol sem sérült. Az 1820-as vonal túlterhelődési problémáját a hívásfogadó kapacitás szükség szerinti bővítésével küszöböli a mentőszolgálat – tette hozzá a szolgálat szóvivője.

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) azt közölte: az 1820-as központi hívószám bevezetése váratlan túlterheltséget okozott, az egészségügyi szolgáltatók nem tudtak zökkenőmentesen megrendelni a szállításokat. Az MBOE szerint “merőben más megoldásokat kell alkalmazni, mert a mentőszolgálat nem lesz képes a feladattal megbirkózni anélkül, hogy veszélyeztetné a mentés biztonságát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik