Belföld

Korrupciógyanús a Jobbik?

Egy dokumentumra hivatkozva a Demokratikus Koalíció szerint  a Jobbik  korrupciógyanúba  keveredett.

Demonstratív sajtótájékoztatót tartottak  a szegedi városháza előtt, az esedékes  közgyűlésre időzítve a Demokratikus Koalíció helyi vezetői. Szabó Bálint szóvivő bemutatott egy internetről letöltött,  április 24-ei  írást, melyet  a szentendrei dr.  Filó Pál képviselő írt.

A Szeged24-nek átadott dokumentumban Dr. Filó Pál azt írja:  Még januárban egy interpellációt nyújtott be, melyben  szakértői véleményekre hivatkozva azt kifogásolta, hogy az ÉP-Kar Zrt. nem megfelelő minőségben végezte el  a szentendrei Fő tér környékén a kövezési munkákat. A szentendrei képviselő írásában azt állítja: hogy ezután felhívta Szegedről a jobbikos Dr. Keresztúri Farkas Csaba képviselő, aki a szegedi jogi bizottság elnöke, a  pénzügyi bizottság alelnöke és a vagyongazdálkodási bizottság tagja is.

Filó írása szerint a szegedi honatya arra kérte, hogy vonja vissza  interpellációját,  majd  a Jobbik Csongrád megyei elnökével személyesen elmentek hozzá Szegedről,  és Keresztúri azzal indokolta kérését, hogy „az ÉP-KAR támogatta a Jobbik kampányát és az interpelláció nagy károkat okozhat a következő versenytárgyalások során“.

Filó azonban  nemet mondott, aminek írása szerint az lett a következménye, hogy a szegedi Dr. Keresztúri Farkas Csaba felhívta Vona Gábort, a Jobbik országos elnökét. A szentendrei politikus  írása szerint ügye azzal végződött, hogy Vona Gábor kezdeményezésére leváltották, mint helyi elnököt és kezdeményezték kizárását a Jobbikból. A szentendrei politikus  levelében most azt kérdezi: „Kizártak, mert nem voltam hajlandó részt venni a korrupcióban?

A Demokratikus Koalíció szegedi szóvivője szerint az, hogy Dr. Keresztúri Farkas Csaba rágalmazás miatt nem tett semmit Filó ellen, az „beismeréssel egyenértékű”. A szegedi közgyűlésben Dr. Keresztúri  Farkas Csaba az egyetlen jobbikos képviselő, ám a testület összetétele olyan, hogy egyetlen szavazatával  többséget biztosíthat a jobboldalnak. Szabó Bálint szerint a „Jobbik Simicskájaként” ezzel az egyetlen vokssal a képviselő sakkban tartja a Fideszt és áttételesen a szocialista Botka László vezette Szegedet.

A Filó-írás alapján ezért a Demokratikus Koalíció felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy nézzék meg, vannak-e összefonódások, és közérdekű bejelentést tettek Vona Gábornál a Jobbik elnökénél is, hogy „mint felelős országgyűlési képviselő, haladéktalanul intézkedjen“. Ahogyan azt a Szeged24 korábban megírta: a szentendrei politikus által vádolt szegedi  jobbikos képviselő ellen jelenleg garázdaság miatt nyomoz a rendőrség, mert tavaly verekedésbe keveredett.   Szabó Bálint szerint a mostani ügy ékes példája annak, hogy a „Fideszhez hasonlóan a Jobbik is kiépítette pártpénztárnoki  rendszerét“, amelynek véget kell vetni, mert óriási kárt okozhat.  A közgyűlésre érkező szocialista alpolgármester a  Szeged24-nek azt mondta:  a városnak az az alapvető gondja, hogy a Fideszösszebútorozott” a Jobbikkal. Dr. Keresztúri Farkas Csabát nem sikerült utolérnünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik