Belföld

Navracsicsnak adott igazat a bíróság

Elutasította Jóri András volt adatvédelmi biztosnak Navracsics Tibor igazságügy-miniszter ellen a tavalyi szociális konzultációval összefüggésben jó hírnév megsértése miatt benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Jóri András azért indított polgári pert, mert tavaly nyáron a parlamentben Navracsics Tibor arról beszélt: az adatvédelmi biztos nem fejezte ki ellenvéleményét az adatkezeléssel összefüggésben egyetlen egyeztetésen sem, “egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy az adatvédelmi ombudsman pozíciója megszűnne az új alaptörvény értelmében és az új törvény értelmében, és egy hatóság jön létre helyette. Azóta elkeseredett háborút folytat mindenfajta olyan adatvédelmi jogszabály ellen, amit ez a kormány ad. (…) Van ez így, hogy a politika egzisztenciális érdekekre épül fel, van úgy, hogy valakinek a meghiúsult személyes karrierje az egész világképét átalakítja, de erre nem kellene tartós szakmai véleményt alapozni”.

Az elsőfokú bíróság szerdán úgy ítélte meg, hogy a miniszter adatkezeléssel kapcsolatos tényállításai valósak, az adatvédelmi biztos személyét illető állítások pedig véleménynyilvánítást fejeznek ki, amelyet egy közszereplőnek tűrnie kell, így a keresetet teljes egészében elutasította – ismertette Soós Andrea, a volt ombudsman jogi képviselője. Hozzátette: az írásba foglalt ítélet indoklásának ismeretében döntenek majd a fellebbezésről, de vélhetően másodfokon folytatódik majd az ügy.

Soós Andrea kiemelte: álláspontja szerint ez az ítélet nem befolyásolja az ügyfele által a szociális konzultációval kapcsolatban indított többi polgári pert, melyekben elsősorban arról kell majd határoznia a bíróságnak, hogy volt-e érdemi egyeztetés a konzultáció kérdőíveit kezelő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH), illetve Jóri és munkatársai között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik