Belföld

Vörös csillag miatt állították elő

Délben ülősztrájk kezdődött Gyorskocsi utcai rendőrség előtt. Vörös csillagot viselve tiltakoztak az ellen, hogy Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal aktivistáját őrizetbe vették. Négy tiltakozót is előállítottak.

Nyárit reggel 9-kor a Városligetben állították elő, mert vörös csillagos kitűzőt viselt, és azt felszólításra sem volt hajlandó levenni. A férfit végül megbilincselve vitték el, noha ellenállást a szemtanú szerint nem tanúsított – írja a hvg.hu.

Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke szerint a harmadik köztársaságban eddig még nem fordult elő, hogy valakit éppen május elsején állítottak volna elő, mert vörös csillagot viselt.

Öt embert állított elő a rendőrség kedden önkényuralmi jelkép használata miatt – közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd délután.

A strasbourgi emberi jogi bíróság két alkalommal is kimondta már, hogy a politikai véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzetközi munkásmozgalom szimbólumának viselése, ami nem büntetendő, éppenséggel védelmet érdemel. Az első ítélet Vajnai ügyében született 2008 júliusában, azóta a rendőrök nem is léptek fel a vörös csillagot viselő személyekkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik