Belföld

Az LMP belecsípne az agrármaffiába

Ki kapott földet és miért? Az ellenzéki párt feljelentést tesz a nemzeti földalapkezelő ellen. A szervezet vezetője állítja, minden jogszerűen történt.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja pénteki tájékoztatóján közölte, arra kérik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék elnökét, valamint a legfőbb ügyészt, hogy mielőbb indítsanak vizsgálatot az állami földbérletek ügyében.

Szabó Rebeka szerint többször is kértek adatokat a pályázatokról, ám az illetékesek „a kormányrendeleteik mögé bújva” kikerülték a válaszadást, ezért pert indítanak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtóhírek szerint a Fejér megyében bérelhető állami földek mintegy 75 százalékát nyolc érdekcsoport kapta meg.

Ezek közül egyik sem mondható helyben élő családi gazdálkodónak, miközben a helyben élők közül szinte senki nem jut földhöz.

A szaktárca korábbi államtitkára, a januárban lemondott Ángyán József több nyilatkozatában is arról beszélt, hogy maffiahálózat ejtette foglyul a vidékfejlesztést, amely mindent vinni akar „a vidéki, helyi közösségek, családok elől”.

A földügyekért is felelős miniszteri biztos ugyanakkor a múlt héten kijelentette: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázati eljárása jogszerű, szakmailag alátámasztott. Szabó Csaba szerint ugyanezt állapította meg a parlamenti albizottság vizsgálata is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik