Belföld

Veszélyes vérszívók támadnak

Az enyhébb telek miatt terjedhet el Európában is a fajta, amely a dengue-lázat is terjeszti.

Az ázsiai tigrisszúnyog már megvetette lábát Olaszországban, Dél-Franciaországban, egyes spanyol üdülőterületeken és az Adriai-tenger keleti partján. A vérszívó gumiabroncsokkal és vágott virágokkal jutott be Európába – és nem veszélytelen, mert terjesztheti például a dengue-láz vírusát is.

Egy brit és belga kutatókból álló munkacsoport részletesen elemezte a rovar eddigi elterjedését, majd az adatokat három különböző elterjedési modellbe helyettesítette be, és azokat tíz regionális éghajlati jövőképpel kombinálta. A szakemberek így pontos rizikótérképekhez jutottak az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) európai megtelepedését illetően. Eredményeiket a brit Royal Society Interface című folyóiratában közölték.

A szúnyogok életkörülményei jelentősen javultak az elmúlt húsz évben, elsősorban Franciaország, a Benelux-államok, Németország nyugati részének és a Nyugat-Balkánnak az egyes területein, ott is, ahol eddig elő sem fordultak. A trend a számítások szerint 2050-ig folytatódik, a faj várhatóan átterjed Dél-Angliára, Nyugat-Magyarországra és Ausztria keleti részére is – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).

A tigrisszúnyog túléléséhez enyhe telek szükségesek, amelyek során a januári középhőmérséklet fagypont feletti, az éves csapadékmennyiség pedig meghaladja a 600 millimétert. Mivel az éghajlatváltozás következtében fellépő felmelegedés Északnyugat-Európában túlnyomórészt a telet érinti, délen ugyanakkor a nyarak válnak egyre forróbbá és aszályosabbá, a vérszívó elterjedési területe várhatóan északabbra tolódik – vélik a kutatók. Egyes földközi-tengeri vidékekről újra el is tűnhet a faj.

Bernhard Seidel osztrák szúnyogszakértő nem lát különösebb okot az aggodalomra, hiszen az őshonos fajok is terjeszthetnek veszélyes kórokozókat, mint amilyen a nyugat-nílusi vírus – ezt a bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói mutatták ki. Ugyanakkor a vírus átadásához szükséges annak a forrása is, a közvetítőszerepet ellátó szúnyog önmagában kevés. Seidel szerint a tigrisszúnyog már Magyarországon is rég megvetette a lábát, csak még nem talált rá senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik