Belföld

Lázad a nép Matolcsy 2 forintja ellen

Az emberek blogokon, kommentekben lázadnak, szinte mindenki az adóelkerülésen gondolkodik.

A telefonadóról számtalan cikk, blogbejegyzés született. Az írásokhoz érkező több száz komment alapján kijelenthető, szinte mindenki azon kezdett el gondolkodni, hogyan tudná elkerülni a 2 forintos pluszbefizetést.

A kommentelők között találtunk olyat, aki már most lemondta vezetékes telefonjának előfizetését, mivel eddig csak azért tartotta meg, mert ingyen beszélhetett barátaival, szeretteivel a vonalon.

Többen kevésbé drasztikus megoldásban gondolkodnak, az előfizetés megszüntetése helyett az internetes telefonálásra, illetve a Viberen keresztül az ingyenes, szintén internetalapú SMS-ezésre helyeznék a hangsúlyt, ráadásul nemcsak azért a bizonyos 2 forintos pluszköltségért, egyszerűen csak azért, mert “nem akarnak még 2 forintot sem Matolcsynak adni“, hogy finanszírozzák “a dilettáns gazdaságpolitika” költségeit.

Íme, egy jellemző komment az egyik blogról:

A tervezett két forint nem vágna földhöz, sőt, segítene spórolni annyiban, hogy esetleg mikor a boltban vagyok, nem beszélek az otthoniakkal négy-öt-hat-tíz alkalommal, hogy mit vegyek, hanem lediktáltatnám egy tételben. Viszont a tudat miatt, hogy le akarnak venni, tiltakozni fogok, és optimalizálni a hívásaimat, ami miatt nemcsak a 2 Ft többlet sem folyik be utánam, hanem még az ÁFA is kevesebb lesz. Ma estétől a skype automatikusan indul a géppel, csökkentve az adófizetési kötelezettségemet. Ez után még az olyan hívások is kiesnek a körből, hogy lépj fel a skype-ra!”

Vannak olyanok is, akik úgy vélekednek: ez a 2 forint nem fogja a telefonálási szokásokat átalakítani, főleg, mert például a Skype még mindig nem tud tökéletes minőségű telefonbeszélgetést nyújtani.

További részletek itt olvashatók

Ajánlott videó

Olvasói sztorik