Belföld

20 milliárdnál kevesebbet kérünk az IMF-től

Pár héten belül kialakul az EU/IMF-tárgyalások menetrendje, nyárra megállapodás lehet.

Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU-hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte, a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet. Fellegi Tamás hasonlóan optimista: szerinte is hamarosan kialakulhat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a hiteltárgyalások menetrendje.

Kevesebb mint 20 milliárdot kérünk

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Rogán Antal a TV2 Mokka című reggeli műsorában megerősítette: a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné. A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás – mondta. Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte, a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz.

Fellegi Tamás szerdán a Duna Közbeszéd című műsorában a hitel összegéről csak annyit mondott: annak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a piacok számára megnyugtató üzenetet küldjön, ugyanakkor nem lehet lényegesen nagyobb a szükségesnél, mert az negatív üzenetet küld a piacok felé.

Az EU-nak tetszik majd az új Széll Kálmán-terv

Rogán Antal szerint az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán-terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt, kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Arra hívta fel azonban a figyelmet, csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek – indokolta az 5 új adót Rogán Antal.

A bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni – mondta. Hangsúlyozta: ehhez képest az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik