Belföld

Útzárakkal tiltakoznak a vajdasági gazdák

24.hu
24.hu

2012. 04. 25. 09:10

Elsősorban vajdasági szerb gazdák tiltakoznak a mezőgazdasági támogatások szerintük igazságtalan elosztása ellen

A gazdák korábban április 24-éig hagytak időt a kormánynak arra, hogy visszavonja a termelés szubvencionálását megváltoztató döntéseit, s az átadott termény mennyisége helyett újra a földterület nagysága alapján határozza meg az állami támogatás mértékét. Mivel a választási kampány hevében az állami vezetés, bár ígéretet tett rá, a megadott határidőn belül nem intézkedett az ügyben, a földművesek újabb útzárlatok mellett döntöttek.

A zárlatok minden fontosabb vajdasági útvonalat, illetve a közép-szerbiai utak jelentős részét érintik majd. A  Vajdaság területén legalább nyolcvan helyen lesz blokád, de a gazdák szervezkedése még tart, ezért valószínű, hogy ennél több helyen zárják majd le az utakat – mondta el a lapnak Miroslav Ivković, a tüntetések szervezőbizottságának tagja, a Szabadkai Földművesek Egyesületének vezetője.

Arra a kérdésre, hogy a parlament mezőgazdasági bizottságának azt az ülését követően, amelyen elfogadták a termelők követeléseit és továbbították azokat a kormányhoz, érkezett-e bármilyen válasz, reakció a kormánytól, tartottak-e megbeszéléseket, Ivković azt felelte, hogy senki sem kereste meg őket hivatalosan, az illetékes minisztériumi és helyi önkormányzati vezetők azonban folyamatosan azon serénykedtek, hogy különféle ígéretekkel vagy fenyegetésekkel lebeszéljék a gazdákat a tervezett tiltakozásról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.