Belföld

Megkönnyítjük a betörők és a besurranó tolvajok dolgát

A közelmúltban két Rábaközi településen több lakásba is betörtek éjszaka. A rendőrség kérdésünkre elmondta: szinte sehol sem zárták be a kifosztott épületeket.

Az elmúlt másfél hétben Rábacsécsényben és Rábapatonán összesen 19 helyre  törtek be ismeretlenek. Erről már olvashattak a Győr24 hírportálon. A két falu lakosai megrendülten fogadták az eseményeket. A polgármesterek elmondása szerint hasonló esetre hosszú évek óta nem volt példa.

A történtek hatására a Győr24 a győri rendőrkapitányság véleményét kérte arról, hogyan lehetett volna, illetve a jövőben hogyan előzhetjük meg a hasonló eseteket? Kocsis Tünde, a kapitányság szóvivője kérdésünkre elmondta: a kifosztott házak, melléképületek közül csupán egynél kellett erőszakkal behatolniuk az elkövetőknek, a többi esetben nem voltak bezárva az ajtók.

Sajnos a lakók figyelmetlensége is nagyban hozzájárult a betörésekhez, hiszen könnyen megelőzhették volna a történteket, ha ügyelnek rá, hogy az ajtók be legyenek zárva. Máshol az értéktárgyakat is szem előtt hagyták. A rendőrség egyébként vizsgálja azt is, hogy van-e összefüggés a két településen elkövetett betörések között – tette hozzá a szóvivő.

Miután megtörtént a baj, sajnos már keveset segítenek a jótanácsok. Az ellopott értékek ettől nyilván nem kerülnek elő, de a jövőben talán körültekintőbbek lehetünk. Többször volt példa arra is, hogy fényes nappal portyáztak a betörők. Előfordult, hogy úgy fosztották ki a házat, hogy tulajdonosa közben a kertben kapált. A rendőrség ezúton szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy fokozottan, körültekintően vigyázzon értékeire. Éjszakára ne csak a lakás, hanem a melléképületek, garázsok ajtaját is zárjuk be.

Nem árt, ha ezt napközben is megtesszük, ha elmegyünk otthonról vagy a hátsó kertben tartózkodunk. Ne hagyjunk szem előtt értékes tárgyakat se a lakásban, se az udvaron, ne adjunk lehetőséget a lopásra, hiszen alkalom szüli a tolvajt.

Óvakodjunk azoktól az idegenektől is, akik különféle ürüggyel szeretnének bekéredzkedni lakásunkba, udvarunkba. Ne legyünk túlságosan közlékenyek akkor se, ha látszólag mellékesen érdeklődnek arról, mikor tartózkodunk otthon vagy elmegyünk-e esetleg a hétvégén valahova. Hiszen lehetséges, hogy az illető éppen arra kíváncsi, mikor tud akadálytalanul behatolni lakásunkba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik