Belföld

Kövér: nem arra készültünk, hogy tengelyt akasztunk a fél világgal

Kövér László szerint a jelenlegi kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte.

“Nem úgy indultunk neki a ciklusnak, hogy mi tengelyt akasztunk a fél világgal. (…) Bátrak vagyunk, de nem vakmerőek, szerettünk volna ennél olcsóbban megúszni bizonyos szükségszerű politikai döntéseket.” A kabinet azonban rá lett kényszerítve egy olyan gazdaságpolitikára, amelynek abból kellett kiindulnia, hogy muszáj teljesíteni azokat a vállalt, ám valótlan gazdasági számokat, amelyeket még az előző kormányzat rögzített; s ehhez voltak szükségesek például a válságadók – fejtette ki az államfői jogokat gyakorló házelnök kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos diákköreként működő Ostrakon Hallgatói Szervezet Közéleti körkép című sorozatának rendezvényén, a fővárosban.

Kövér László előadásában kitért arra is, hogy véleménye szerint a mögöttük hagyott időszak eredményei egyelőre szimbolikusak, a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik