Belföld

Gyógyszer híján leállt a rákkezelés

A központi beszerzések miatt több kórházban állt a daganatos nők kezelése – írja a Népszabadság.

A főigazgatók rendre megjárják a központosított közbeszerzéssel – írja a lap, amely ennek tudja be azt is, hogy március végén gyógyszerhiány miatt több kórházban félbe kellett szakítani több mellrákos nő kezelését. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésben ugyanis negyedéves kereteket állapítanak meg. Ha a tervezettnél több nőt kell kezelni, elfogy a gyógyszer, a gyártó nem szállít többet, attól tart, hogy a többletet nem fizeti ki a biztosító.

Némely kórház időben észlelte a problémát, levelezéssel, személyes kapcsolatokkal szerzett készítményt a betegeinek. Amelyik nem tudott több gyógyszert szerezni, az hazaküldte a mellrákos nőket. A Népszabadságnak nyilatkozó orvos azt mondta: a hivatalos álláspont szerint ilyenkor sem történik semmi baj, a beteg megkaphatja később is a kezelést, de saját szakmai meggyőződése szerint a terápia megszakítása rontja a gyógyulás esélyeit.

A lap szerint általában is korán örültek azok a kórházigazgatók, akik spórolási lehetőséget láttak a központosított közbeszerzésekben, hiszen a megtakarításért cserébe 150-200 millió forintot kell összeadniuk egy vis maior alapba, amely a nem várt kórházi kiadásokat fedezné. Névvel – a kórházigazgatói állások most zajló pályáztatása miatt – senki nem akart beszélni, de többen kifogásolták, hogy a pénzt a gyógyításra szánt összegből kell elkülöníteni, amely már most is kevés. Néhány főigazgató szerint a kórházaktól sápot szedő közbeszerző cég gyógyszertendere is „meglehetősen érdekesre” sikerült, a nyertes cégek ugyanis az orvosságok egy részét a szerződésben rögzítettnél drágábban adták.

Tavaly ősszel, amikor szintén több kórházban elfogyott a rákgyógyszer a kórházszövetség elnöke a Hír24-nek azt mondta, nem egyedi és nem új a probléma. Akkor Rácz Jenő azt mondta, ha lenne pénz egy-két havi adagot raktározni, nem lenne ellátási zavar.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik