Belföld

Féltékenységből ölhetett – FOTÓK!

Nagy Zoltán

2012. 04. 22. 09:58

Feltehetően még április elején gyilkolt K. András Balatonakarattyán: az emberöléseket elismerte, részletes vallomást nem tett, kihallgatása folyamatban van - közölte a rendőrség.

Több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a vasárnap hajnalban elfogott K. Andrást. A férfit egy nő és egy férfi megölésével gyanúsítják, de köze lehet a balatonakarattyai házban holtan talált harmadik ember halálához is, aki ellátatlanság következtében veszthette életét; a kettős gyilkosságot féltékenység motiválhatta – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgató-helyettese vasárnap Veszprémben.

Pogány Péter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyanúsított a gyilkosságokat április első napjaiban követte  el; K. András az emberöléseket elismerte, részletes vallomást nem tett, kihallgatása folyamatban van. A nyomozás részleteiről szólva elmondta, hogy szombat délután az egyik sértett (egy 92 esztendős nő) fia telefonált a balatonalmádi ügyeletre, mert másfél-két hete semmit nem tudott Balatonakarattyán tartózkodó édesanyjáról, nem sikerült elérnie telefonon sem.

helyszín akarattya ()A gyilkosság helyszíne

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei a nyaraló kapuját zárva találták, a postaládában nagy mennyiségű újság, szórólap volt, illetve egy kulcscsomó. Azzal jutottak be a házba, s az étkezőben két halottat találtak: egy 70 éves férfit és egy 54 éves nőt. A szemle során, egy másik helyiségben egy 92 nő holttestére bukkantak a rendőrök.
A három halott kapcsolatáról Pogány Péter azt mondta: a férfi az idősebb nő unokaöccse, az 54 éves nőt mozgássérült, magatehetetlen nagynénje ápolására fogadta fel.

helyszín akarattya ()

Az elsődleges adatok, benyomások alapján a rendőrök gyanúja az volt, hogy ismerős követhette el a bűncselekményt, kutatásra semmi sem utalt, a haszonszerzési cél szinte kizárható volt – közölte a bűnügyi igazgató-helyettes.
Az adatgyűjtés során a rendőrök telefonlistákat kértek be, így került látóterükbe K. András, az 56 éves férfi  korábban az ápolónő korábbi élettársa volt, de az utóbbi időt fegyveres rablás miatt börtönben töltötte, ahonnan tavaly nyáron szabadult.

helyszín akarattya ()

A rendőrség szombat este adott ki elfogatóparancsot K. András ellen, akinek feltételezett tartózkodási helye Budapest IX., vagy X. kerülete volt; a rendőrök a férfit vasárnap hajnalban a IX. kerületben, egy bérház pincéjében elfogták, ellenállást nem tanúsított – tájékoztatott Pogány Péter. Közlése szerint a 54 éves nő gépkocsiját Polgárdi belterületén találták meg.

bűnjel akarattya ()
Bűnjel

Pogány Péter kérdésekre válaszolva nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a gyilkos késsel követte el a bűncselekményt, a két áldozaton több külsérelmi nyom látható, az idős asszonyon viszont ilyen nyomokat nem találtak, halálát valószínűleg ellátatlanság okozta.

bűnjel akarattya ()

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.