Belföld

Szakmai nap a Megyeházán

A területfejlesztés átalakuló rendszeréről tartottak szakmai napot csütörtökön a Megyeházán. A megszűnt regionális és megyei fejlesztési tanácsok feladatait a közgyűlés látja majd el a jövőben.

Alapvető cél a gazdaságfejlesztés és élénkítés, a közszolgáltatások színvonalának emelése a közlekedési lehetőségek javításával. A megye már egy munkatervet összeállított a 2014-es évre vonatkozóan, melyben meghatározta a fő elérendő célokat. Az új, önkormányzati törvény értelmében a megyei önkormányzat az eddigi intézményirányító szerep helyett 2012. január 1-től területfejlesztéssel foglalkozik. A délelőtti rendezvényen a települések vezetői: polgármesterek, jegyzők, megyei közgyűlési tagok, az önkormányzati hivatal munkatársai, és a területfejlesztési szakemberek vettek részt.   A délelőtt folyamán három előadó tartott szakmai előadást.

Az első részben a megyei közgyűlés elnöke, Vargha Tamás ismertette az általános kereteket, azokat a jogszabályi változásokat, amelyek a Fejér Megyei Önkormányzat, és a Fejér Megyei Közgyűlés életét és feladatait is átalakították. A második részben dr. Molnár Krisztián megyei főjegyző tartott előadást az önkormányzati hivatal átalakult feladatairól, szervezeti felépítéséről. Majd őt követően, a harmadik részben Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (KDRFÜ) igazgatója, a KDRFÜ régi és új feladatairól tartott beszámolót. Tájékoztatójában kiemelte,hogy a megyei önkormányzatok területfejlesztéssel foglalkoznak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik