Belföld

Töretlen a SOTE népszerűsége

A Semmelweis Egyetem (SE) orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi képzése a legnépszerűbb a felsőoktatási képzési területre jelentkezők körében - tette közzé honlapján az intézmény szerdán a felvi.hu adatai alapján.

Korábban a témában:

A felsőoktatási portálon közzétett statisztikák szerint a Semmelweis Egyetem általános orvosi karára első helyen 1315-en jelentkeztek, két- háromszor annyian, mint más egyetemek orvosképzésére. Az intézmény fogorvos-tudományi karára 227-en, a gyógyszerész-tudományi karra 375-en próbálnak első helyen bejutni. Ez ugyancsak két-háromszoros más egyetemek ugyanezen karaihoz képest.

A Semmelweis Egyetemen működő diplomás pályakövetési rendszer keretében végzett felmérés szerint minden évben több mint 1700-1800 hallgató szerez diplomát a hat karon, és a frissen végzettek egy-három hónapon belül megtalálják első munkahelyüket.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint az elmúlt évekhez hasonlóan most is az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzéseit jelölték meg első helyen a legtöbben, több mint 13 ezren. Minimális különbséggel a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem áll a dobogó második, illetve harmadik fokán, mindkét intézménybe nyolcezren jelentkeztek. A főiskolák közül a Budapesti Gazdasági Főiskola az egyetlen, amelyik bejutott az első tízbe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.