Belföld

Országos díjakkal ismerik el a győri zeneművészeti képzést

A Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének oktatói, hallgatói az elmúlt időszakban tovább növelték a győri zeneművészeti képzés elismertségét.

Március 15-én kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-Díjban részesült Olsvay Endre zeneszerző, zongoraművész, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézete főiskolai docense.

A debreceni Országos Kamaraversenyen az erős, zömmel első éves hallgatókból álló győri csapat – a legjobb roma vonósokkal fémjelezve – két nívódíjat és egy egyéni különdíjat kapott. Dr. Ruppert István intézetigazgató elmondta: a zsűri mind az öt győri produkciót nagyon jónak értékelte. Az idén volt hosszú idő után először teljes a debreceni mezőny, mert ezúttal mindegyik képzőhely részt vett a versenyen. A mesterszakos díjazottak közül többen az alapképzésre egykor Győrbe jártak, s ők nehezményezték, hogy mostani mester tanulmányaik intézménye és az ottani Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nem támogatja részvételüket a rangos versenyeken. Amit a győri egyetem, az Universitas-Győr Alapítvány és a hallgatói önkormányzat gond nélkül megoldott, azt a zeneművész-jelöltek több képzőhelyen 50%-os intézményi támogatással, felerészben a hallgatók saját zsebből fizetik.

Nívó díjas lett Debrecenben Mozart: D-dúr fuvolanégyes KV. 285. I. tételének előadásáért Kovács Kinga (fuvola), Halmai Bianka (hegedű), Lipták-Pikó Zsuzsanna (mélyhegedű) és Zanathy–Pintér Márk (gordonka). Konzulens: dr. Arnóth Balázs egyetemi docens, DLA. Szintén nívó díjat kapott – Sosztakovics: Trió op.67. No.2. III. – IV. tételének előadásáért – Kutasi Borbála (hegedű), Jenvay Dóra (gordonka), Sotkó Eszter (zongora). Konzulens: Choi Insu zongoraművész, főiskolai docens. A zsűri különdíját vehette át Lipták-Pikó Zsuzsanna.

A civis városban tartott Országos Rézfúvós- és Ütősversenyen megosztott I. helyezést ért el Vörös Ádám (trombita), megosztott II. lett Lövey Márk (trombita), a III. helyen Kecskés Tamás (ütőhangszerek) végzett. Konzulens: dr. Hontvári Csaba egyetemi docens, DLA, dr. Molnár Gyula művésztanár, kürtművész, DLA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik