Belföld

Tízezer rendvédelmis áll a gátakra, ha kell

Évet értékelt kedden a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Tavaly februárban nevezték ki Sallai Pétert a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság élére és az elmúlt esztendő számos eredményt hozott a szervezet életében. Például azt, hogy racionalizálták a tűzoltóságok működését, az új igazgató személyével pedig egy egységes csapatszellem alakulhatott ki, 434 fő részvételével. Legalábbis Sallai Péter így látja a társaság felépítését. Az igazgató az értekezleten elmondta, hogy az elmúlt időszakban sikerült felgyorsítani a hatósági engedélyeztetéseket, itt példaként az 1 milliárdos Audi beruházást említette. A vezető kiemelte, hogy a közigazgatási eljárások idejét is csökkentették, és a West Balkán eset kapcsán, a zenés szórakozóhelyek ellenőrzése is megtörtént.

A vezető pozitív példaként emelte ki a Szarvas utcai gázrobbanás kapcsán készült tanulmányt, amelyben megfogalmazott tapasztalatok jól hasznosíthatók a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mindennapjaiban, mind a felkészülés terén, mind pedig a hasonló jellegű beavatkozások során

A 2012-es feladatokra térve elhangzott, hogy idén az árvízi védekezés is kiemelt fontosságú lesz, hiszen mostantól akár 10 ezer rendvédelmis áll majd készenlétben, hogy egy veszélyes árhullám következtében segítsenek a bajba került településeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik