Belföld

Az AB épülete előtt tüntet a Demokratikus Koalíció

Ez az első lépése az úgynevezett alkotmányos blokádnak, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök hirdetett meg március 15-én.

Molnár Csaba, a DK alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, demonstrációjuk törvényes, békés és tiszteletteljes lesz, s azt a rendőrség is tudomásul vette.

Hozzátette: a következő három hétben újabb akciókat szerveznek az AB teljes ülésének idejére, ezekben az esetekben a párt aktivistái vonulnak majd az épület környékére szórólapokkal, táblákkal, arra szólítva fel az alkotmánybírókat, hogy “tegyenek eleget alkotmányos kötelezettségüknek, védjék meg Magyarországot az önkényuralom rendszerétől”, erre ugyanis már csak az AB képes.

A politikus elmondta: a tüntetéssorozatot nem nyomásgyakorlásnak, hanem figyelemfelhívásnak szánják, nem céljuk azt sugallni, hogy milyen döntést várnak az Alkotmánybíróságtól, csak azt kérik, tárgyalja meg a Szabadság és Reform Intézet beadványát. Eszerint a kormány – sarkalatos törvényekkel és személyi kinevezésekkel – a hatalom kizárólagos megragadására törekszik, ami nemcsak a korábbi alkotmánnyal, hanem az új alaptörvénnyel is ellentétes.

Molnár Csaba tájékoztatása szerint a beadványt az AB korábban formai okok miatt, érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mire az intézet újból benyújtotta azt. “Egyetlen kérésünk van, hogy az Alkotmánybíróság tárgyalja meg ezt a beadványt, ne utasítsa vissza érdemi vizsgálat nélkül” – közölte a DK alelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik