Belföld

Film- és animációsfilm-pályázatot hirdetnek

Gondolkodj el a kortárs művészet fogalmáról és filmesítsd meg: a pályázatokat május 10. csütörtök, 18 óráig lehet eljuttatni személyesen, vagy postai úton a Városi Képtárba.

Kortársunk lehet-e az, aki már nem él, és kortársunk-e az, aki még alkot, de mintha egyetlen érvényes gondolata sem lenne a minket most körülvevő világról? Kortársa volt-e az a többi művésznek, aki jócskán megelőzte a korát, és kortársunk-e az, aki csak ismétli a régi nagyokat?  És ha már ezeken elgondolkodtunk, az a kérdés is fölmerül, mi számít ma, a kétezres évek második évtizedében művészetnek? A színház túlél mindent, a mozi átmegy 3D-be, a televízió újraéled. Művészet-e egy fantasy-filmsorozat?

És a képregények? A plakátok, a szórólapok, a számítógépes montázsok? Szűkül vagy tágul a valódi művészet tere attól, hogy ma már mindenki részt tud venni benne? Lám, megannyi kérdés, tisztázatlan ügy egy-egy szó körül. Még az értelmező kéziszótár sem teljesen biztos a dolgában. Egyrészt kortársnak mondja azt, aki velünk egy időben él (főnév), de kortárs lehet a mai művészet is (melléknév), amiről viszont ki tudja, mikor kezdődött és meddig tart a hatása.

– A pályázat beadásának határideje: 2012. május 10. csütörtök, 18.00 – A pályázat beadásának módja: A pályázatot személyes vagy postai úton kérjük eljuttatni a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, 8000, Székesfehérvár, Oskola u. 10. címre, emellett a filmet YouTube-ra feltöltött formában is szeretnék megkapni, a linket e-mailben elküldve a kortarse.vagy@gmail.com címre. Csak azokat a pályázatokat bírálják el, melyek mind a két formában benyújtásra kerülnek, valamint fel van rajtuk tüntetve a szerző neve és elérhetősége. – Formátum: .mp4, .avi – Hordozó: cd, dvd – Felbontás: 720x576p–720x1080p – Képarány: 4:3, 16:9 – Hossz: min. 5 – max. 10 perc – Feltételek: A pályázati anyag nem tartalmazhat már bemutatott vagy mások által készített képi és hangelemeket. – Műfaji kategóriák: rövidfilm, animációs film, zenés videoklip, különböző felvételi technikákkal készült felvételek (pl. mobiltelefonnal készített film) Nevezési kategóriák: 12–14 év 15–18 év 19–25 év

A szakmai zsűrizés és a díjazás nevezési kategóriánként történik, ezenkívül különdíjban részesül a legjobb aláfestő zenét, hanghatást tartalmazó film, valamint közönségdíjban részesül az az alkotás, amely A Városi Képtár Facebook-oldalán a legtöbb like-ot kapja.A pályázatra beérkezett legjobb filmeket levetítjük a 13. Kortárs Művészeti Fesztiválon. Zsűritagok: Izinger Katalin művészettörténész, Rutkai Bori vizuális tervező, énekes, Simonyi Balázs filmrendező, Vadócz Péter mobil filmes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik