Belföld

A Magyar Posta felkészül a piacnyitásra

A Magyar Posta felkészül a 2013. január elsejei piacnyitásra, és ezt szem előtt tartva végzi stratégiai fejlesztéseit saját erőből - hangsúlyozta Geszti László vezérigazgató, hétfőn, Budapesten.

Kiemelte: elsősorban az elektronikus kapacitásukat fejlesztik, amelyre építve bővíteni és javítani lehet a szolgáltatásokat, köztük a pénzforgalmi tevékenység szélesítését.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Posta kilenc éve folyamatosan nyereségesen működik, előzetes adatok alapján várhatóan a 2011. évi adózás utáni eredmény 3-4 milliárd forint lesz, ami javulás a 2010. évihez képest.

Geszti László elmondta: a versenyben logikus lépés nemzetközi szinten is nyitni, a regionális terjeszkedés során a Magyar Posta érdeklődik a montenegrói, illetve a román posta privatizációja iránt, ez utóbbi esetében információjuk szerint 30 százalékot kíván értékesíteni a tulajdonos. Kérdésre válaszolva közölte: részleteket azért nem tud mondani a privatizációkkal kapcsolatban, mert mindkét társaság esetében a folyamat elején vannak, még nem jutottak el az “adatszobáig”.

Varga Dezső, a Magyar Posta üzleti és koordinációs vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a posta bevételeinek 70 százalékát már most is a versenypiacon szerzi, és 30 százalékot tesz ki az 50 gramm alatti levélforgalom. Terveik szerint a levél- és a pénzforgalom területén komplex szolgáltatást tudnak majd nyújtani ügyfeleiknek az informatikai fejlesztések megvalósulása révén. Tervezik, hogy a csomagküldésben 0-24 órás lehetőséget biztosítanak, bővítik az önkiszolgáló postabolt-hálózatukat, és növelni kívánják szerepüket a hírlapterjesztésben, akár cégfelvásárlással is, továbbá új szolgáltatásokat vezetnének be, például a mérőóra leolvasást.

Németh Emil üzemeltetési vezérigazgató-helyettes kiemelte: a postahelyek informatikai fejlesztése jövő májusig jelentősen előrehalad, és ezzel támogatni lehet az új termékek, szolgáltatások bevezetését. A csomagkézbesítőket elektronikus eszközökkel látják el ez év végéig, hogy növelni lehessen a szolgáltatással kapcsolatos lehetőséget, például nyomon követhetővé teszik a kézbesítés útját, ezen kívül, csomagautomatákat is telepítenek a forgalmas helyekre. A járműpark megújítása során nagy teljesítményű kocsikat, illetve gázüzemű autókat is forgalomba állítanak. Elképzelések szerint egyre több helyen bankszerű ügyfélteret alakítanak ki.

Bakati Gábor pénzforgalmi vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy kifejlesztik a “fehércsekk” terméket, egyrészt újrafeldolgozható papírt használnak, másrészt elektronikus számlaügyintézést tesznek lehetővé. Kitért arra, hogy a Magyar Posta évente 300 milliárd forint állami értékpapírt is értékesít, és a jövőben a csúcstechnológia bekapcsolásával bővítik ezen a területen is a szolgáltatásukat.

Rajnai Attila gazdasági vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben a Magyar Posta folyamatosan nyereséges volt, és a 2011. évben jobb eredményt érnek el az előző évinél. A versenypiacon folyamatosan növelik árbevételüket és eredményüket. A vezérigazgató-helyettes rámutatott arra, hogy a foglalkoztatási szintet megőrizte a cég, korrekt kapcsolatot alakított ki a munkavállalói érdekképviseletekkel.

Kérdésre válaszolva Geszti László hangsúlyozta, hogy a pénzügyi tranzakciós adó nemcsak a sárgacsekket érinti, hanem más pénzügyi szolgáltatásokat is, és mivel még nincsenek kidolgozva a részletek, így nehéz megmondani, hogy ez mekkora összeget jelent majd.

Geszti László kérdésre válaszolva elmondta: az új mobilszolgáltató önálló vállalatban a Magyar Postának 10 százalék tulajdoni hányada van, a befektetői szerepük mellett a posta hálózatával is hozzájárul majd a szolgáltatáshoz.

Ugyancsak kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte: nem javasolnák, hogy a Magyar Posta nyereségét osztalékban kivegye a tulajdonos, hiszen ez az összeg a beruházások pénzügyi alapja, és a fejlesztések révén értékesebb lesz a cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik