Belföld

A tandíjtól a prostitúcióig – diplomáért örömlányok

Prostitúcióra adja a fejét több egyetemista.

A testüket áruló egyetemista, főiskolás lányokról írt könyvet két fiatal újságíró. Egyikük a közrádió Smink nélkül című műsorában mesélt tapasztalataikról. Több példa is van rá, hogy egyetemre, főiskolára járó lányok úgy döntenek, testük áruba bocsátásával jutnak gyorsan, jelentős összeghez. Erre látszólag sokaknak meg lehet az indokuk, mert a tandíj, az albérlet és a tankönyvek ára több százezer forint is lehet félévente. A rádiós műsor alapján a hírado.hu azt írja, hogy két fiatal újságíró, Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia könyvet írt a jelenségről.

Szabó Anna Eszter a Smink nélkül műsorában elmondta, arra is akad példa, hogy valakinek a prostitució válik a fő tevékenységévé, a tanulmányait is abbahagyja. Az egyik fiatal lány, egy idő után Svájcba költözött, és „azóta sok millió forintot összegyűjtött”, az egyetemet, amelyre már nincs ideje, feladta – mesélte az újságíró. A könyvben szereplő lányok többsége nem szorult akkora összegre, amennyit a prostitúcióval kereshetett, csak nem elégedett meg azzal, hogy van mit enni, van miből ruhát venni. Nem mindenkinek a tandíjra kellett a pénz, bár erre is van példa – tette hozzá.

Az egyik megkérdezett lány azért döntött a prostitúció mellett, mert a gazdasági válság idején a családja anyagilag tönkrement, nem tudták úgy támogatni, mint korábban. A lány kettős életéről édesanyja is tudomást szerzett, de nem ellenezte, sőt helyeselte. Egy ilyen esetben nehéz pálcát törni egy lány fölött, mert, ha a saját családja sem figyelmezteti, akkor kitől lásson pozitív ellenpéldát – mondta a műsorban az egyetemre járó prostituáltakról szóló könyv társzerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik