Belföld

Tízen pályáznak a fehérvári színház élére

Harmadszor indult útjára az igazgató jelölés a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál. Kilenc plusz egy fő adta be pályázatát, amit a város közgyűlésének tagjai is megkaptak.

A január 19-i önkormányzati ülésen kilenc beérkező pályázat alapján kívánt a testület dönteni arról, hogy ki irányítsa a Vörösmarty Színházat, ám kisebb botrányt keltve egy minisztériumi levél ezt megakadályozta, majd egy héttel később rendkívüli ülésen nyolc pályázó személyét vizsgálták. Közülük viszont nem tudtak választani, ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy új pályázatot irat ki, melyre szívesen várják az akkori pályázókat is. Mindaddig a Vörösmarty Színházat megbízottként Quintus Konrád igazgatóhelyettes vezeti.

A pályázati idő letelt, és immár megkapták a képviselők annak a tíz új-régi pályázatnak az anyagát, amiről majd dönteniük kell. Várhatóan valamelyik májusi ülésen dől el, ki lesz a fehérvári színház igazgatója, aki augusztus 1-jével veheti át a posztot. A merítés ismét bőséges, hiszen tíz személyből válogathatnak a városatyák:

Bata János színész, a székesfehérvári színház művésze.

Kamondi Zoltán film- és tévéfilmrendező, aki a Bárka Színházban dolgozik.

Kárpáti Norbert színész, jelenleg a Győri Színház Klub művésze.

Kuna Károly színész, a székesfehérvári színház művésze.

Mihályi Győző színész, aki jelenleg a Pesti Magyar Színház művésze.

Réthly Attila rendező, aki egyben a Kaposvári Egyetem adjunktusa is.

Romvári Gergely rendező, forgatókönyvíró és producer.

Seregi Zoltán rendező, a békéscsabai Jókai Színház vezetőrendezője.

Szikora János rendező, most az Új Színház művészeti vezetője.

A tizedik jelentkező anonimitást kért, amire mindenkinek van lehetősége, ezért a nevét mi sem közöljük le.

Tíz jelentkezővel „birkózhat” meg a testület, de most már szerencsés lenne, ha sikerrel, hiszen a jelenleg igazgató Quintus Konrád megbízottként nyilván mindent elkövet, de így nehéz új évadot tervezni, a meglevőt folyamatosan menedzselni. Egy egymilliárdos költségvetéssel üzemelő színház legnagyobb ellensége a bizonytalanság, ami talán májusban véget ér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik