Belföld

Aggódik az orvosi kamara a pluszbiztosítás miatt

Havi néhány ezer forintos befizetéssel várólista nélküli műtéteket lehet venni, ez azonban az orvosi kamara szerint erkölcsi aggályokat vet fel.

Akinek van pénze, megúszhatja a sorban állást az orvosi rendelő előtt, elfelejtheti a műtéti várólistákat, de hálapénzt sem kell fizetnie. A titok nyitja a legújabb fajta egészségbiztosítás, amelyet a munkáltatók akár béren kívüli juttatásként is nyújthatnak alkalmazottaiknak – ismerteti a Blikk című napilap.

A kötelező társadalombiztosítást továbbra is fizetni kell, ám ezen felül a magánbiztosítónak fizetett havi pár ezer forint fejében az ügyfél magánrendelőben jut szakorvosi ellátáshoz, ha pedig röntgenre vagy műtétre van szüksége, az állami intézmények soron kívül fogadják.

Jogilag nem kifogásolható ez a fajta szolgáltatás, erkölcsileg ugyanakkor aggályosnak érzem” – jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a lapnak. Úgy vélekedett: megtörténhet, hogy a kórházak előnyben részesítik a biztosító ügyfeleit a többi beteggel szemben, és az ellátás kettészakad a szegények és a gazdagok egészségügyére.

A szolgáltatást elsőként bevezető egyik hazai biztosító kommunikációs vezetője, Olt Boglárka szerint azonban mindenki jól jár, mert a biztosítottaik kiállnak a sorból, így a többi betegnek annyival is kevesebbet kell majd várnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik